Kisalföld logö

2019. 06. 27. csütörtök - László 22°C | 32°C Még több cikk.

Minden diák menjen színházba!

A Minden gyermek juthasson el színházba! című országos kormányzati kezdeményezés most induló kísérleti programjába meghívták a Soproni Petőfi Színházat.
A soproni teátrumban májusban A pokoli puncspancs és a Kövek című előadásokat négy tankerület (soproni, sárvári, győri, szombathelyi) 27 iskolájának 1721 diákja tekintheti meg ingyen, úgy, hogy az utaztatásukat is az intézmény biztosítja. Az alsósok május 8-án és 9-én tekintik meg a zenés mesejátékot, míg a felsősöknek május 29-én, 30-án és 31-én a Kövek című zenés tanjátékot játsszák el. 
 
Az alsósok május 8-án és 9-én A pokoli puncspancs című zenés mesejátékot tekinthetik meg.
Az alsósok május 8-án és 9-én A pokoli puncspancs című zenés mesejátékot tekinthetik meg.

Az Emmi és a Magyar Művészeti Akadémia dolgozta ki azt a programot, amely által a közoktatásban az 1–8. évfolyamon tanuló minden diák évenként egyszer ingyenes színházi, cirkuszi és komolyzenei koncertre, valamint táncelőadásra tud eljutni. Az idei programba a Soproni Petőfi Színház, a Fővárosi Nagycirkusz, a Magyar Színház, a Kaposvári Csiky Gergely Színház a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház és a békéscsabai Jókai Színház kapott meghívást. Ez annak is köszönhető, hogy a soproni teátrum élen jár az országban a színházi nevelési programjának eredményeivel.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fiatalos kilencvenéves: Mirkó Lajosné több mint húsz éve nem hagyott ki tornaórát

Kilencvenéves tagját köszöntötte az asszonytorna csapata. Kíváncsiak lettünk a szép kort megért… Tovább olvasom