Kisalföld logö

2019. 02. 22. péntek - Gerzson 1°C | 9°C Még több cikk.

Még van néhány nap, hogy begyűjtse a soproniak zsetonjait a Paddy SE

A Tesco áruházakban kihelyezett gyűjtőkbe dobott minden éremnek jelentősége van, hiszen ezen múlik majd, melyik helyi kezdeményezést támogatja nagyobb összeggel az áruház.
A márciusi Szent Patrik-futást már szervezi a Paddy SE, sőt, a nyári éjszakai félmaraton és az adventi időszakra tervezett Mikulás-futás előkészületei is tartanak. Emellett pedig az egyre nagyobbra duzzadó floorball utánpótlásképzésére is hangsúlyt fektet az egyesület.
 
Az egészséges testmozgás népszerűsítése fontos feladat az egyesület életében.
Az egészséges testmozgás népszerűsítése fontos feladat az egyesület életében.

A negyedik Szent Patrik jótékonysági rendezvény március 24-én lesz. A korábban futóeseményként indult rendezvényhez már a túrázók, sétálók is csatlakozhatnak, illetve a Rotary Club Sopronnal közösen egészségnapot is tartanak. Az egyesület a sport mellett a jótékonykodásról is híres; az elmúlt években rászoruló családoknak segítettek és a kórház gyermekosztályát is támogatták.

A Szent Patrik-futásra idén is az egyesület netes oldalán lehet jelentkezni (paddy.hu). A futók vagy a sétálók ezúttal egy olyan soproni családot támogatnak részvételükkel, akiknek gyermeke súlyos betegségben szenved, az ellátása pedig csak nagyon nehezen oldható meg.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Tizenhárom éve téma, hogy szálloda épül a ruhagyár helyén Sopronban

Tizenhárom éve téma, hogy szálloda épül a ruhagyár helyén Sopronban
2021-ben lesz a soproni népszavazás századik évfordulója, amelynek eredményét a Rákóczi utcai… Tovább olvasom