Kisalföld logö

2019. 05. 21. kedd - Konstantin Még több cikk.

Legyen látható az Esterházyak kincse

 Az Esterházy Magánalapítvány (Privatstiftung) még 2013-ban kezdeményezte, hogy a Tanácsköztársaság által elhurcolt és a kommunista diktatúra idején jogtalanul elvett fraknói kincs tulajdonjoga körüli kérdések tisztázódjanak. A magánalapítvány ugyanakkor továbbra is a magyar kulturális örökség elidegeníthetetlen részeként kezeli a kivételes értékű gyűjteményt és tartja magát azon vállalásához, hogy a számára kedvező bírósági ítélet után is Magyarországon tartja a kincseket"

– áll abban a sajtóközleményben, amelyet a magánalapítvány juttatott el szerkesztőségünkhöz a napokban bejelentett peres eljárás kapcsán.

Fontosnak tartják, hogy a kincsek ne a kevésbé frekventált és látogatott Fertődön, hanem a nemzetközi kulturális vérkeringésbe szervesen bekapcsolódott Budapesten, egy közgyűjtemény keretein belül, méltó körülmények között kerüljenek bemutatásra. Legyenek elérhetőek a kutatóknak és láthatóak az érdeklődő nagyközönségnek.

Meggyőződésük, hogy így szolgálják legjobban V. Esterházy Pál végakaratát, és így teszik egyben a legjobb szolgálatot Magyarországnak is. Az Esterházy Magánalapítvány továbbra is arra törekszik, hogy a magyar állam képviselőivel párbeszédet folytasson a műkincsek és a történelmi Esterházy család kulturális örökségével kapcsolatos összes kérdésben – áll a közleményben.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Látogatási tilalom a soproni kórházban

Betegen ne menjen látogatni. Tovább olvasom