Kisalföld logö

2019. 03. 24. vasárnap - Gábor, Karina 3°C | 18°C Még több cikk.

Fidelitas kongresszus Sopronban - A lángot kell őrizni, nem a hamut - fotók

Fidelitas kongresszus Sopronban - A lángot kell őrizni, nem a hamut - fotók
Az 1996-ban alakult Fidelitas országosan több mint kétszáz alapszervezettel, s több mint tízezres taglétszámmal működik.
– Ennyi fiatal, egy kicsivel több, csak a VOLT Fesztiválon volt Sopronban – köszöntötte nagy derűt keltve Fodor Tamás polgármester azt a több mint négyszáz fiatalt, akik az ország minden pontjáról érkeztek a Fidelitas országos kongresszusára a Liszt-központba. A város első embere átfogóan szólt Sopron korszakos fejlesztéseiről és a tervekről. 

A Fidelitas elnöke, Böröcz László közgazdász, országgyűlési képviselő – aki egykori győri bencés diákként kötődik megyénkhez – a Kisalföld érdeklődésére elmondta: a közéleti ifjúsági konferencián a közösségépítés kérdésein túl a következő időszak aktuálpolitikai eseményeinek megvitatása szerepel. Kiemelt figyelmet érdemel az Európai Parlament előttünk álló választási küzdelme. Az 1996-ban alakult Fidelitas országosan több mint kétszáz alapszervezettel, s több mint tízezres taglétszámmal működik. Jelenleg több mint száz önkormányzati képviselővel, s több helyettes államtitkárral büszkélkedhetnek, s a mostani kormányban is hárman vannak olyanok, akiknek pályája a Fidelitasban kezdődött.
 
Fidelitas kongresszus Sopronban (2018. október) - fotók: G. M.

Üdvözlő beszédében Barcza Attila, Sopron országgyűlési képviselője összefogásra és közéleti aktivitásra buzdította a fiatalokat, a felelősségteljes feladatok vállalására. Illés Boglárka, ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár az azonos célokat maguk elé kitűző fiatalok hazaszeretetét, hűségét, országépítő közösségi erejét emelte ki.

A fórumon Virgilio Falco, az Európai Néppárt ifjúsági szervezetének elnöke az európai hagyományok megőrzése mellett tette le voksát, s reményét fejezte ki az Európai Néppárt - közte a Fidesz - EP-választási sikerét illetően. A határon túli magyar ifjúsági szövetségek küldöttei egyhangúan kijelentették: csak az anyaországgal karöltve képesek hatékonyan fellépni a magyar kisebbségek ügyében. Ágh Péter országgyűlési képviselő – a Fidelitas korábbi elnöke – tömören fogalmazott, ami az ifjúság küldetésének részét képezi: a hagyomány nem a hamu, hanem a lángok őrzése.

A kongresszus sajtónyilvános eseményének záró mozzanataként Gyopáros Alpár, a Modern Települések Fejlesztéséért felelős kormánybiztos kiemelte: 2010 óta újból a fiatalok és a család a kormányzás kedvezményezettjei. Kitűzött cél, hogy a vidék ifjúsága az ország felemelkedésével párhuzamosan helyben, az adott településen találja meg boldogulását.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

A Harkán élt Dobos Roland a lelkével élt és a lelkekbe látott

A Harkán élt Dobos Roland a lelkével élt és a lelkekbe látott
A sclerosis tuberosa ritka genetikai rendellenesség, ami jóindulatú daganatok képződésére hajlamosít… Tovább olvasom