Kisalföld logö

2019. 07. 24. szerda - Kinga, Kincső 19°C | 32°C Még több cikk.

Farkas Ciprián a Fidesz soproni polgármester-jelöltje

Farkas Ciprián önkormányzati képviselő, tanácsnok lesz a Fidesz-KDNP soproni polgármesterjelöltje az őszi önkormányzati választásokon - jelentette be Kósa Lajos a Fidesz-KDNP önkormányzati választásokért felelős kampányfőnöke.
Kósa Lajos mindenek előtt méltatta a jelenlegi polgármester város érdekében végzett munkáját: "Sopron fejlődése magáért beszél, sokat köszönhet a város Fodor Tamásnak. A Fidesz terve, hogy ezen az úton megyünk tovább." Beszélt arról is, hogy az elmúlt időszak komoly kihívás elé állította Sopront. A hivatalosan bejelentett lélekszám hozzávetőlegesen duplája tartózkodik életvitelszerűen a városban, akiket ugyanúgy el kell látni, mint az állandó lakosokat. Ennek a problémának a megoldásához támogatást ígért. Ezt követően kérte a soproniakat, hogy támogassák Farkas Ciprián polgármesterré választását, hiszen mögötte egy jól összeszokott csapat áll, s a jelölése konszenzuson alapult. Az ellenzékről szólva a kohézió hiányát említette és azt mondta, őket legfeljebb a közös gyűlölet, a pénz és hatalomvágy tartja egybe.
Farkas Ciprián a Fidesz soproni polgármester-jelöltje

Fodor Tamás leköszönő polgármesterként szintén a választók bizalmába ajánlotta Farkas Cipriánt, aki fejlesztési tanácsnokként segítette a munkáját az elmúlt időszakban. "Ismeri a feladatokat, megvannak a tapasztalatai a polgármesteri teendők ellátásához. Sok sikert kívánok neki és azt, hogy folytassa az utat, amit elkezdtünk, mert van mit elveszíteni." Farkas Ciprián elismeréssel szólt Fodor Tamás tizenhárom éves városvezetői tevékenységéről. Bemutatkozásakor elmondta, Sopronban született, mindig is itt élt és dolgozott.

Közhivatalnokként, majd önkormányzati képviselőként és tanácsnokként rálátást szerzett a város működésére. Ismeri a soproniak gondolkodását, s az elkövetkező időszakban is sokat fog beszélgetni az itt élőkkel az elképzeléseikről. "Szeretném, hogy Sopron olyan ékszerdoboz maradjon, amilyennek mi szeretjük" – zárta a jelölt.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

M85-ös út Sopron jövőjébe: építik a gyorsforgalmi Csorna-Sopron-Fertőrákos közötti szakaszát - fotók

M85-ös út Sopron jövőjébe: építik a gyorsforgalmi Csorna-Sopron-Fertőrákos közötti szakaszát - fotók
A Sopront Győrrel összekötő M85-ös gyorsforgalmi út országhatárig tartó, utolsó szakaszának közbeszerzési pályázata is sikerrel lezárult. Tovább olvasom