Kisalföld logö

2019. 05. 27. hétfő - Hella Még több cikk.

Emléktáblát kapnak a kutatótársak

Porpáczy Aladár Kossuth-díjas fertődi növénynemesítő halálának 50. évfordulójára emléktáblát állítanak az egykori kutatótársak tiszteletére az Esterházy-kastély falán.

Méltó módon kívánnak megemlékezni dr. Porpáczy Aladár (1903–1965) kertészmérnökről halálának ötvenedik évfordulóján a leszármazottak, illetve a neves növénynemesítő munkatársainak utódai.

– Dr. Porpáczy Aladár egykori kutatótársának felesége, a Szegeden élő dr. Sági Ferencné vetette fel: készüljön emléktábla a többiek tiszteletére is. Apósom kiváló szakembereket gyűjtött maga mellé munkája során, s az érintett családok támogatták ezt a kezdeményezést – fogalmazott ifj. dr. Porpáczyné dr. Zombori Sarolta, aki maga is negyven évig dolgozott a gyümölcstermesztési kutatóintézetben.

– Országos hírű volt a kollektíva munkája, a kutatógárda írta a hatvanas évek elején megjelent, s alapműnek tekintett „A korszerű gyümölcstermelés elméleti kérdései" című könyvet. Porpáczy Aladár emléktáblája az Esterházy-kastély bejárata közelében áll, ezt egészítené ki az a márványtábla, amelyen dr. Faragó Mihály, dr. Garay András, dr. Garayné Szilvay Margit, dr. Kollányi László, dr. Sági Ferenc, Simon István, dr. Szilágyi Kálmán és Zatykó József neve szerepel. A helyi képviselő-testület is pozitívan állt ügyünk mellé.

Megkaptuk Bodrogai László, az Eszterháza-központ főigazgatója hozzájárulását is a tábla elhelyezéséhez. A nyolc tudós emléktáblájának tervezését, megalkotását Garay András építész vállalta fel, az ő szüleinek neve is a

megörökítendők között szerepel. Az avatást június 11-én 11 órakor kis ünnepség keretében rendezzük, amelyre szeretettel várjuk a hozzátartozókat, barátokat, volt tanítványokat, volt és jelenlegi intézeti dolgozókat, más fertődieket – zárta a neves tudós menye, aki férjével „Töretlen hittel" című kötettel is emléket állított dr. Porpáczy Aladár munkásságának.

A nyolc tudós emléktáblájának tervezését, megalkotását Garay András építész vállalta fel. Az avatást június 11-én 11 órakor kis ünnepség keretében rendezik, amelyre várják a hozzátartozókat is.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Országos szövetség tagja lett a Sopron Balett

Felvették a Magyar Táncművészek Szövetségébe a Sopron Balettet. Ez azt jelenti, hogy a fiatal… Tovább olvasom