Kisalföld logö

2019. 04. 23. kedd - Béla Még több cikk.

Balesetet okozott, majd elhajtott egy autós Lövőnél

A vételen autós felborult, a feltételezett tettes a helyszínről elhajtott. Ha látta az esetet, sokat segítene, ha szólna.

Soproni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 08050/1212/2015. bűnügyi számon eljárást indított segítségnyújtás elmulasztása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2015. augusztus 9-én 11 óra 20 perc körüli időben a 8627-es számú úton Röjtökmuzsaj irányából Lövő irányába közlekedett egy fehér színű, ismeretlen típusú és forgalmi rendszámú személygépjármű.

Látkép a baleset után
Látkép a baleset után


Haladásakor egy jobbra ívelő útkanyarulatban eddig tisztázatlan okból áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, amelynek következtében egy Röjtökmuzsaj irányába közlekedő Peugeot típusú személygépkocsit irányváltoztatásra kényszerített.

A vétlen jármű vezetője, hogy az ütközést elkerülje járművével hirtelen jobbra kormányzott, jobb oldali kerekeivel a füves útpadkára hajtott, majd az úttestről lesodródott és az út menti vízelvezető árokba csapódva a tetejére borulva állt meg.

Az okozó jármű vezetője a helyszínről megállás és adatai hátrahagyása nélkül Lövő irányába elhajtott. A balesetben a vétlen sofőr az elsődleges orvosi vélemény szerint 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett - közölte a rendőrség hétfőn.
Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Túra indul Sopronból az ezeréves határra

Augusztus 20-án, a Hazajáró Turista Egylet soproni csoportja gyalogtúrát szervez Sopronból, a hűség… Tovább olvasom