Kisalföld logö

2019. 01. 21. hétfő - Ágnes -6°C | 1°C Még több cikk.

Az aradi vértanúkra emlékeztek Sopronban

Ezúttal a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai állították össze a csütörtöki emlékműsort Sopronban.

A tanulók az előadás során megidézték a kivégzés pillanatait, bemutatva és méltatva az 1849-49-es forradalom és szabadságharc mártírjait.

Az ünnepségen részt vett dr. Fodor Tamás polgármester, dr. Simon István és Abdai Géza alpolgármesterek, valamint a képviselőtestület több tagja, akik a Gárdonyi iskola előadását követően elhelyezték a megemlékezés virágait. Szintén lerótták kegyeletüket a város iskoláinak, intézményeinek képviselői, diákjai a Balfi utcai Aradi emlékparkban.

Az 1848-49-es szabadságharc végét jelentő világosi fegyverletétel után a császári haditörvényszék ítélete alapján Aradon kivégezték a magyar honvédsereg 12 tábornokát és egy ezredesét, akik a bukást követően kerültek osztrák fogságba.

Folytatás és fotók ide kattintva >>


Korábban:


Az aradi vértanúk emléke előtti tisztelgést és főhajtást 2011. október 6-án, csütörtökön 17 órakor tartja a város az Evangélikus temető előtti Emlékparkban.

Az ünnepség közreműködői a Gárdonyi Géza Általános Iskola diákjai.

Olvasóink írták

  • 4. Csiccso 2011. október 07. 10:17
    „3.hoz: Maximálisan egyetértek. Valamit igazán ki lehetne találni, nem egy megemlékezést tartanak ott, plusz véleményem szerint nem egy milliárdos beruházásról lenne szó, csupán feldobni a helyet egy-két virággal, paddal, szépen befüvesíteni stb.”
  • 3. nága 2011. október 06. 23:09
    „Ki kellene már alakítani ebből az Emlékparkból egy olyan színvonalú teret, amely méltó lenne egy ilyen súlyú történelmi eseményről való megemlékezéshez és nem egy kikopott füvű, kavicsos, jellegtelen térségen tartani egy ekkora város ünnepségét. Pl. lehetne piros-fehér virágokkal + zöld leveleikkel = nemzeti színű virágágyásokat kialakítani, a teret szegélyezni pl. sövénnyel, padokat kihelyezni stb. A jó ízlésű főkertésznek, akinek sokat köszönhet a város mostanában, biztos lennének erre is odaillő megoldási ötletei.”
  • 2. bali00004 2011. október 06. 20:46
    „kiváncsi leszek ovinkornak ebből mi fog lejönni:-)”
  • 1. Karcsika 2011. október 06. 19:24
    „Jó sokan voltunk.
    Gratulálok a Gárdonyi iskolásokmak.
    Sajnos a hangosítás gyenge volt.
    A szél ellen már feltalálták a szivacsot a mikrofonra.

    Kár, hogy végigdumálták a kivezényelt ált. és középiskolások
    az egész műsort.
    Drága szülők megtaníthatták volna csemetéjüket, hogy hogy kell
    viselkedni, öltözködni ilyen alkalomkkor.
    (kivétel azért volt)
    Tornacipő, sapka, dumálás a himnusz, szózat alatt stb.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Kisalfold.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Schiffer: jönnek a települési szintű alternatív költségvetések

Települési szintű alternatív költségvetéseket is készít az LMP - jelezte csütörtöki soproni sajtótájékoztatóján Schiffer András frakcióvezető. Tovább olvasom