Kisalföld logö

2019. 03. 18. hétfő - Sándor, Ede 4°C | 17°C Még több cikk.

Anyát és fiát találták holtan egy soproni lakásban

Fekete zászlót tűztek ki Sopronban a Kodály tér egyik tízemeletes háztömbjének falára: két halottat gyászol a lakóközösség.
Kedden délután tűzoltók, mentők, rendőrautók sorakoztak a ház körül, ami sejteni engedte: tragédia történt. Aztán megérkezett a helyszínre a halottszállító is, amelybe két koporsó került. 

A házbeliek döbbenten állnak a történtek előtt. Több órán át tartott a helyszínelés. 

A házbeliek a Kisalföldnek elmondták: egy idős édesanya és a fia élt abban a lakásban, amelynek a bejárati ajtaja hosszú időn át tárva-nyitva volt: több órát vett igénybe a helyszínelés. 

Beteg édesanyját ápolta a fia, aki idővel maga is megrokkant. Az asszony férje már korábban eltávozott. Az anyagi gondokat az általunk megkérdezettek kizárták, inkább a betegség keseríthette meg az életüket – tették hozzá. 

A rendőrségtől kapott információ szerint az idegenkezűség kizárható, a hatóságok közigazgatási eljárást indítottak a haláleset kapcsán.

Kedden írtuk

Sopronban a Jereván lakótelepen, a Kodály tér egyik lakásában két embert holtan találtak. Az épületbe az erkélyajtón keresztül jutottak be a tűzoltók. 

A rendőrségtől kapott információ szerint az idegenkezűség kizárható, a hatóságok közigazgatási eljárást indítottak a haláleset kapcsán.
 
Fotó: Magasi
Fotó: Magasi
Segítség krízishelyzetben
Ha ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja a lelkielsősegély-vonalat: 116-123. A szám ingyenesen hívható a nap 24 órájában az ország egész területén, vezetékes és mobilkészülékről egyaránt. Csak a hat számot kell tárcsázni.

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fagus Sopronban: még bizonytalan a nyitás

Sopron legfiatalabb szállodája 2016 májusában zárt be, egy rövid időre és csökkentett… Tovább olvasom