Sopron és környéke

2019.03.13. 08:00

Visszavonásig érvényes tűzgyújtási tilalom van érvényben az egész országban

Országos tűzgyújtási tilalom van érvényben, ami azt jelenti, hogy sehol nem lehet égetni, ahol légvonalban kétszáz méternél közelebb van erdő, fásítás vagy vasúti töltés. Sopronban tehát gyakorlatilag tilos tüzelni. Pedig a kerttulajdonosok tavasszal erős késztetést éreznek a télen összegyűlt kerti hulladék elégetésére. Ne tegyék!

Nagy Márta

Mindenhol tilos ezekben a hetekben tüzet gyújtani. Március hatodikán rendelték el az országos tűzgyújtási tilalmat, ami azt jelenti, hogy az avarégetés, a szalonnasütés és a grillezés is szigorúan tilos a fák, erdők, vasúti töltések kétszáz méteres körzetében! Ugyanez érvényes az erdőkkijelölt tűzrakó helyeire; a tilalom feloldásáig még nem lehet ezeket sem használni.

 

A visszavonásig érvényben lévő tiltás elméletileg nem vonatkozna azokra a területekre, amik messze vannak a gyúlékony fáktól, bár Sopronban nehéz ilyen utcát vagy kertet találni. Egy helyi rendelet pedig tovább szűkíti az égetés lehetőségeit: Sopronban csakis március elsejétől április 30-ig, valamint október 1. és november 30. között lenne engedélyezett a kerti hulladék meggyújtása. 

 

Csak körültekintően, szélcsendben és a fáktól távol szabadna tüzet gyújtani. Megszaporodtak a szabadtéri tüzek a közelmúltban. Fotó: Magasi

Csak körültekintően, szélcsendben és a fáktól távol szabadna tüzet gyújtani. Megszaporodtak a szabadtéri tüzek a közelmúltban. Fotó: Magasi


– A Lőverek legtöbb utcájában, a Kutyahegyen, Bánfalván szinte az összes utca érintett. Ezekben a városrészekben hiába engedné a helyi rendelet, az erdő közelsége miatt nem lehet a kertekben tüzet gyújtani ezekben a napokban – hangsúlyozza Gyenge Koppány, a polgármesteri hivatal közbiztonsági referense. Nemcsak a szomszédok dühét, súlyos büntetést is kockáztat az, aki mégis próbálkozik. A kétszáz méteres távolságot ráadásul légvonalban kell mérni, tehát Sopron esetében szinte csak a belváros nem érintett. Ott viszont kert nincs... A Tómalom körüli utcák vagy János-telep egyes telkei eshetnek még a védőtávolságon túlra, de sokkal biztonságosabb és környezettudatosabb a komposztálás vagy a kerti hulladék elszállítása. A Pozsonyi és a Harkai úti zöldudvarban lakcímkártya ellenében ingyenesen lerakható a zöldhulladék. 


Gyenge Koppány arra is felhívja a figyelmet, hogy ha mégis az égetés mellett dönt valaki, szigorúan szélcsendben rakjon nyílt tüzet még ott is, ahol távol az erdő. Viszont Sopronban szinte mindig fúj a szél, úgyhogy mindenképpen meg kell gondolni, érdemes-e nekiállni. Aki megteszi, nézze meg előtte az időjárási előrejelzést és készítse ki a jól körülhatárolt tűzrakó helye mellé a vizet, a homokot, a lapátot is. Arról remélhetőleg már mindenki letett, hogy veszélyes hulladékot, gumit vagy műanyagot próbáljon meg a tűzben megsemmisíteni. Nemcsak a saját egészségét rombolná ezzel, hanem másokét is! Idén rengeteg szabadtéri tűz volt az országban. Nem árt tudni – tette hozzá Gyenge Koppány –, hogy az év első két hónapjában több tűz keletkezett, mint máskor fél év alatt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!