Visszatért az aranysakál a soproni erdőkbe

Az aranysakál a háború után szinte teljesen eltűnt Magyarországról, a kilencvenes években azonban újra megjelent, sőt, egyes területeken – Somogyban például – túlzottan el is szaporodott. Megtelepedését vannak, akik üdvözlik, mert a rágcsálók pusztításában nagy szerepet játszik, az erdei ökoszisztémát gazdagítja, mások a nagyvadállomány szaporulatát féltik. Utóbbiak vannak egyre többen, miután az aranysakálok száma az elmúlt években annyira megnőtt, hogy már valóban komoly károkat okoznak a vadállományban, főleg a szaporulat elejtésével. Az Országos Magyar Vadászkamara adatai szerint az 1990-es években még nem ejtettek el egyet sem, 2013-ban 1813 példányt lőttek ki. Sopronban is került már puska elé, de rejtőzködő életmódja miatt rendkívül nehéz a vadászata.

Hátborzongató hallani az aranysakál üvöltését...

– A megye szinte minden erdejében felbukkant, élnek a Soproni-hegységben is – erősítette meg információnkat Bánáti László, a Taeg Zrt. parkerdei és kommunikációs igazgatója. Aggódniuk legfeljebb a hivatásos vadászoknak kell, hiszen az ő feladatuk az erdő egyensúlyának fenntartása, mindenki másnak semmi félnivalója. Az aranysakál sokkal jobban tart az embertől, mint hogy a társaságát keresné. 

– Főleg éjszaka mozog, rendkívül óvatos állat, rejtett életmódja miatt azt is nehéz megállapítani, hányan lehetnek a soproni erdőkben. Az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy elsősorban az őzek, a szarvasborjak és a vadmalacok a leginkább veszélyeztetettek. 

Az aranysakál a szakemberek szerint könnyen összetéveszthető a rókával, bár annál nagyobb termetű. A kifejlett állat testhossza 65 és 105 centiméter között van, marmagassága fél méter. A farka közepesen lompos, hegye pedig feketés gesztenyeszínű. Az állat testtömege 7–15 kilogramm körüli. Bundája barnás, farka és hasi oldala szürkésfehér. Összetéveszthetetlen és kissé hátborzongató a hangja: egy elnyújtott üvöltés, amit általában napnyugta után hallat.