Sopron és környéke

2016.02.10. 12:24

Vagyonnyilatkozat - Megnéztük a soproni képviselők anyagi helyzetét

Az önkormányzati képviselőknek január 31-ig kellett kitölteniük és leadniuk friss vagyonnyilatkozatukat, amiket bárki megtekinthet, aki kéri, hogy nyissák ki számára a városházi trezort.

kisalfold.hu

Fodor Tamás polgármester (Fidesz–KDNP) vagyonnyilatkozata volt a paksaméta tetején. Nyilatkozatából az derül ki, hogy vagyoni helyzete nem változott, csupán hiteléből faragott le tavaly óta félmilliót, most 2,5 millió forint, készpénze pedig a felére csökkent, most 800 ezer forint. Skodáját tíz éve használja már és ingatlanjait sem bővítette.


Barcza Attila (Fidesz–KDNP) Sarródon birtokol továbbra is házat és szántókat. Tavaly két autót tüntetett fel, most csak a 2014-ben vásárolt 15 éves VW Polót. Takarékbetétben 200 ezerre apadt a tavalyi egymilliója.


Lakástakarékjában 360 ezer forint van és beírta azt is, hogy házastársával közösen kilenc évre felvett 3,2 milliós Fundamenta lakástakarék-hitelt közösen törlesztik. Nem változott a képviselő fizetése: a Sopron Régió Turisztikai Kft.-ben szakmai menedzser, havi bruttó 290 ezer forintért.


Ezen kívül úgynevezett képviselőt segítő munkatárs az országgyűlés hivatalában havi 183.500 forintért, és egyéni vállalkozóként is van nem rendszeres eseti jövedelme.


Csiszár Ákos (Fidesz–KDNP) ingatlanvagyona annyiban változott, hogy hétmilliós megtakarításából vásárolt: egy 176 négyzetméteres használt lakásnak lett fele részben tulajdonosa. Autója, motorja  a régi, hitele egy millióval csökkent. Sportvezetői fizetése sem változott: 350 ezer bruttó havonta. Gazdasági érdekeltsége van az Ász Trafik Bt.-ben.


Bendes Zoltánnak (Jobbik) ingatlana nincs, autója egy 2003-as Ford Mondeo. Értékpapírban 1,7 millió forint a megtakarítása – ez új momentum a papírjain. Szakorvosjelölt a Soproni Gyógyközpontban havi 280 ezer bruttóért, háziorvosi ügyeletért pedig 36.800 forintot kap.


Farkas Cipriánnál (Fidesz–KDNP) alig van változás: lakása és motorja megvan, megtakarítása 350 ezer forint, hitele pedig  7,8 millió. Jogtanácsosként dolgozik továbbra is a Sopron Holdingnál 405 ezer forintért.


Magas László (Fidesz–KDNP)  ingatlanvagyona is változatlan, Mercedesét is 2014-ben vette. Megtakarításai is régóta megvannak: önkéntes nyugdíjszámláján 13,8 millió forint, nyugdíj előtakarékossági számláján 9,1 millió, kamatozó kincstárjegyben öt millió forintja, takarékban ezer eurója van.


Simon István alpolgármester (Fidesz–KDNP) ingatlanvagyona átalakult. Telekalakítás címen szerepelnek friss vagyonnyilatkozatában közforgalomtól elzárt magánutak és telkek. Két autója a régi, ahogy gazdasági érdekeltségei sem sokat változtak: az Arcus Kereskedelmi Kft-ben már száz százalékos tulajdonos, a Regioturizmis Kft-ben 50 százaléka van, a Dr. Molnár Ágnes és Társa Bt.-ben szintén 50 százaléka. Kültag a Tabarcus Bt.-ben ötven százalékkal.


2014. októberi kibocsájtásal tizenhat darab, száz euró névértékű Ha-Mi Összefogunk részjegye van. Készpénze változatlanul 49 millió. Az Arcus Kereskedelmi Kft.-ben 4,6 millió forintos osztalékot, a Tabarcus Bt-nél 11,3 millió forintos osztalékot könyvelt el.


Gőbl Gábor (Jobbik) tavalyelőtt építkezett, Volvója már tíz éves, egy lakást eladott, ebből származik készpénze, ami 31 millió. Számlakövetelése 1,5 millió, más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése 4,5 millió forint. Megvannak még értékes gitárjai és az erősítője is.


A Jobbik országos szervezési igazgatójaként  295 ezer forint a havi jövedelme, előadóművészi tevékenység címén eseti 80 ezer forintot kap.


Kalmár Istvánnak (MSZP) továbbra sincs a nevén ingatlan, autói is a régiek. Készpénze 2,5 millió forint, más szerződés alapján élő pénzkövetelese 37 millió forint. Cégvezető a Classik Film Ktf.-ben havi 150 ezer forintért. Fele részben tulajdonosa a  3D Mozitechnika Kft.-ben és a ZBF 21 Kft.-ben.


Mágel Ágost  (Fidesz–KDNP) vagyoni helyzetében minimális a változás, háza, kertje, szőlője, autója a régi. Kötvényben 2,4 millió forint megtakarítással rendelkezik, takarékbetétben 2,8 millió forintja van. Számlakövetelése 420 ezer forint.


Péli Nikoletta (Fidesz–KDNP) nevén nincs ingatlan, Skodája már három éve az övé. Működési koordinátor a Soproni Gyógyközpontban 300 ezer forintos bruttó jövedelemmel – s volt fizetésemelése is, tavaly ugyanitt 240 ezer volt a jövedelme. Országgyűlési képviselő munkáját segítő személyi titkárként kap még 183.500 forintot.


Pongráczné Várnai Mária (Fidesz–KDNP) vagyoni helyzetében semmi változás, az adatok megyeznek a tavalyiakkal: lakása, szántója, üzlethelyisége, a takarékban kétmilliója van és továbbra is biztosításai tanácsadó havi kétszázezerért.


Sass Lászlónak (Fidesz–KDNP) csak a tanári fizetése lett picit magasabb, most 377.200 forint, de sem a hitele (4,6) millió, sem már vagyona nem változott.


Szalai László (DK) vagyonnyilatkozatában is csak annyi a változás, hogy hitelét most nem tüntette fel.


Táp Lászlóné (Fidesz–KDNP) nyugdíja négyezer forinttal lett magasabb, most 112.175 forint, háza, telke ugyanaz, autója, hitele továbbra sincs.


Tóth Éva  (Fidesz–KDNP) megtakarítása nem változott (3 millió), tavaly 1,3 milliós hitele viszont most nem szerepel a papírján. Lakása, autója a régi, ahogy a munkája is: országgyűlési képviselői munkatárs 380 ezer forintos havi jövedelemmel, másodállásban vállakozó eseti 250 ezer fortintért.


Vörös Viktor (PM) is sokat törlesztett a hiteléből, a tavalyi 6,96 millió most 4,65 millió. Precízen leírta a nyilatkozatában, hogy könyvelőként két hónapot dolgozott az év elején, márciustóől pedig főállású vállalkozó. Mint ilyen januárban csak becsülni tudta éves bevételét: körülbelül 5,5 millió.


Biczi László (MSZP) vállalkozóként 400 ezret keres, ügyvezetőként pedig 183 ezret. Hitele változatlanul 3 millió forint.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!