Sopron és környéke

2018.07.16. 11:34

Uszodaprojekt - Vasalják a medencéket Sopronban

Télre el kell készülnie a Lövér fürdő kinti, átalakított medencéinek, hogy sátor alá bújtatva ideiglenesen befogadja az úszókat. Csak ezután kezdődhet meg a Csík Ferenc Uszoda bontása, majd az új, modern sportuszoda építése.

Nagy Márta

Alakul a helyzet a Lőver körút mögött, a kerítésen átkukucskálók már láthatják, hol tartanak az uszodaépítők. A régi medencét február elején kezdték elbontani, azóta sok víz és beton „elfolyt" a soproni fenyvesek alatt. Már jól kivehetők az új medencék. A huszonötször huszonöt méteres, tízsávosra tervezett nagymedence vasbeton falai állnak. Mellette ott a hat méter széles gépészeti tér, ahonnan szabályozni fogják a víz hőmérsékletét. A Deákkúti út felől pedig a tizenkétszer huszonöt méteres kis- és élménymedence alsó vasbeton lemeze készült el a beépített gépészeti vezetékekkel együtt. Mint megtudtuk, a már kizsaluzott vasbeton falak külső oldalán a vízzáró betonból készült falak kétrétegű külső szigetelést kapnak.


A medencékben most bakancsos, sisakos építők dolgoznak: megkezdődött a vasbeton falak vasalása, zsaluzása és szakaszos betonozása is.

Egyelőre csak bakancsban és sisakban lehet a medencékbe menni, de már el lehet képzelni, mi is lesz a sátor alatt. Fotó: Magasi

Új szennyvíz- és csapadékcsatorna köti össze a medencéket a meglévő hálózattal. A vezetékek az öltözőépület alatt négy méter mélyen már a földben vannak. Ennek a munkálatai is láthatók a Lőver körút felől, s emiatt állnak most gépek ott, ahol tavaly gyerekek csúszdáztak a strandon.


A teljes beruházás 640 millió forintba kerül, a Modern Városok Program részeként az állam finanszírozza.

– A kivitelezési munkák a vállalkozási szerződés szerint folynak. A szerkezetépítés után kezdődhetnek a medencék burkolási munkái – mondták el a városházán, megerősítve azt is: télre  mindennek üzemszerűen működnie kell!


Ezek a medencék kapnak ugyanis légtartásos sátorfedést, s ide fog „átköltözni" az uszoda. A medencék mellé mobil öltözőblokkokat építenek, konténerben lesznek a mosdók, a személyzet helyiségei, még az étkező és az irodák is. Mindez 640 millió forintba kerül, a Modern Városok Program részeként az állam finanszírozza. Csak így valósítható meg a nagy álom, a milliárdos befektetés, vagyis az új, XXI. századi sportuszoda. A sátras megoldás valószínűleg legalább két évig helyettesíti a Csík Ferenc Uszodát – ha ezt a funkcióját ellátta, újra szabadtéri strandként működik majd a Lőverek szívében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!