Sopron és környéke

2019.08.06. 18:51

Súlyos testi sértés a soproni munkásszállón - ököllel ütött a román vendégmunkás

A munkavégzés minősége miatt indult a vita.

kisalfold.hu

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2018. július 14-én 19 óra körül, hogy egy soproni munkásszállón, előzetes szóváltást követően egy férfi megütötte az egyik ott lakót - olvasható a Police.hu-n.


A kiérkező járőröknek a bántalmazott férfi elmondta, hogy aznap délelőtt a kollégája összeveszett a munkavégzés minősége miatt egy brigáddal. Ezt követően érkezett a szállóra a vitában érintett román állampolgárságú férfi, négy-öt társával együtt. Az ajtót nyitó sértettet szidalmazta, és egy alkalommal, ököllel fejen ütötte. Ezt követően egy kést is elővett a támadó, és továbbfenyegetőzött, majd amikor a bántalmazott férfi szobatársai megjelentek, társaival együtt a helyszínről elment.


A Soproni Rendőrkapitányság körözést adott ki a verekedő férfival szemben, akit végül 2019. május 1-én a Csanádpalota Autópálya Határátkelőhelyen fogtak el a rendőrök. A 34 éves férfit előállították, majd gyanúsítottként hallgatták ki súlyos testi sértés bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. A bántalmazó a bűncselekmény elkövetését elismerte.


A nyomozás vizsgálati szakaszában a Soproni Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat a Soproni Járási Ügyészségnek a napokban átadta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!