Soproni orvosnő segített a repülőn rosszul lett indiai asszonyon

Magyar útitársai büszkék voltak rá. Ők hívták fel figyelmünket a történtekre, amikor levelet írtak szerkesztőségünknek.


„December elsején a déli órákban indultunk a bécsi repülőtérről egyik utazási irodánk szervezésében egy körútra. Mivel az ország különböző részeiből jelentkeztünk, szinte senki nem ismert senkit az útitársai közül. Már a repülőgépen ültünk, s előttem néhány sorral élénk mozgolódást tapasztaltunk, a légikisasszonyok is megjelentek.

Látszott, hogy az egyik utastársunkkal baj van" – állt abban a levélben, amely a napokban érkezett szerkesztőségünkhöz. A folytatásban egy nemes történet rajzolódott ki.

„Orvost! – kiáltották angol és német nyelven az utaskísérők. Egy középkorú hölgy sietett oda, aki azonnal átvette az ájultan fekvő idős asszony kezelését. Amikor a doktornő visszajött, a rászegeződő tekintetekre magyarul mondta, a néni jobban van. Később a doktornőnek az indiai asszony és a gyermekei többször is megköszönték a segítséget, kezeit szorongatták, próbálták csókolgatni, de ezt nem hagyta. Ahogy néztem mindezt, akkor, ott, jó volt magyarnak lenni.

Dr. Pongrácz Anna: Hálálkodásukkor zavarba jöttem, hiszen csak az orvosi eskümhöz híven cselekedtem. Fotó: Magasi

Akkor még nem tudtam, de most már tudom, ott fent a magasban egy soproni háziorvos, dr. Pongrácz Anna volt útitársunk segítségére" – fogalmazott a levélíró.

Megkerestük dr. Pongrácz Annát, aki nehezen állt rá, hogy újságcikk szülessen, mondván, ő csak tette a dolgát. Végül mégis felelevenítette a történetet.
– Alig vártam már az üdülést, amelyet születésnapomra kaptam a lányaimtól. Bécsben szálltam fel párommal, Csabával az óriásgépre. Legalább ötszázan repültünk, s már a Fekete-tenger fölött voltunk közel tízezer méter magasan, amikor az előttem lévő sorban valaki rosszul lett – emlékezett az esetre dr. Pongrácz Anna.

– Fiai aggódva vették körül, majd szóltak a légiutas-kísérőknek. Ám mielőtt a mikrofonba mondták volna, orvosi segítségre van szükség, már odaléptem hozzájuk.

Indiai volt az idős asszony, aki eszméletét vesztette, s erősen verejtékezett. Kérdeztem a hozzátartozóitól, milyen betegségben szenved, szokott-e gyógyszereket szedni, de ők semmi ilyesmiről nem tudtak. Azonnal kértem a repülőgép elsősegélynyújtó készletét. Az asszonyt a légi kísérők pihenőhelyiségébe fektettük le, ott mértem meg a vérnyomását, amely igen alacsony volt. Megvizsgáltam a szív- és tüdőműködését, vércukorszintjét is. Fokozatosan itatgattam folyadékkal, s szőlőcukrot is adtam neki.

Legalább egy óra elteltével jobban lett, ám amikor próbáltam felültetni, újra erősen szédülni kezdett, visszafektettem, ügyeltem rá. Túlzottan alacsony izomtónust, azaz hipotóniát és kisebb agyi keringési zavart állapítottam meg nála. Újabb egy óra elteltével már visszavezethettük az ülésére.

A család nem győzött hálálkodni nekem, én pedig zavarban voltam, hiszen nem csináltam egyebet, mint orvosi eskümhöz híven tettem a dolgomat – mondta a doktornő, aki elárulta: a társasút egyik városnézésén is szükség volt rá, egyik utas szorult akkor orvosi ellátásra.