Sopron és környéke

2018.07.04. 09:15

Sopronban 251 millióból épülhet az utánpótláscentrum

A kivitelező kedden átvette az építési területet és elindította a 251 millió forintos utánpótláscentrum építését.

Páder Vilmos

Az SC Sopron vezetésének, több mint 500 korosztályos sportolójának, valamint az NB II-es női és az új bajnoki idénytől szereplő felnőtt férficsapatnak a nagy álma válhat valóra, ugyanis a kivitelező kedden átvette az építési területet és elindította a 251 millió forintos utánpótláscentrum építését.


Az Ágfalvi úti sporttelepen tartott sajtótájékoztatón dr. Simon István, Sopron alpolgármestere méltatta az SC Sopron dinamikus fejlődését, ami a jó gazdálkodásnak, menedzselésnek és a szakmai munkának köszönhető. Külön említette, hogy az önkormányzatnak kiemelt fontosságú a városban az utánpótlás fejlődése és fejlesztése.


A „Nemzet sportvárosához" méltóan kezelik a jövőben is a fiatalok sportolási lehetőségeit, a sportolni vágyók 80 egyesület közül választhatnak.


[namelink name="Csiszár Ákos"] klubelnök mérföldkőnek nevezte az építkezést az SC Sopron életében. Mint mondta: egy korszerű, minden igényt kielégítő kétszintes épületkomplexummal és egy 500 fős fedett lelátóval kívánnak megfelelni az új kihívásoknak. Sikerként említette, hogy produktivitás szerint az ország 497 utánpótlás-egyesülete közül az SC Sopron a 19. helyen áll. Megköszönte a kormánynak és az önkormányzatnak a nagyfokú támogatást és örömét fejezte ki, miszerint a beruházást egy soproni cég nyerte el, amely vállalta, hogy a kiírási összegért nyolc hónap alatt elvégzi a munkálatokat.


"A kétszintes klubépület földszintjén 6 db öltözőt 3 vizesblokkal terveztünk. A földszinten helyezkedik el bírói öltöző, gondnoki szoba, szertár. A mérkőzések és az edzések ideje alatt a szabadtérből megközelíthető wc blokkot alakítottunk ki. Az emeleti részen az utánpótlás irányításához elengedhetetlen iroda funkció is helyet kapott. Az épületben helyett kapott egy női öltöző is, ami jól mutatja a soproni utánpótlás kétneműségét. Az emeleten kaptak helyett az egészségmegőrzés, valamint a regenerálódás helyiségei.Tervezésünk során kialakuló épület a korszerű labdarúgás érdekében, csak a szükséges funkciókat tartalmazza megfelelő ár értékarányú szerkezetekkel és energetikával, hogy működtetése fenntartható legyen. A nagyméretű élőfüves pálya mellett található, jelenleg rossz állapotban lévő lelátót szeretnénk statikailag-szerkezetileg és külsőre felújítani, és műanyag székekkel ellátni, hogy kulturált körülményeket tudjunk biztosítani a mérkőzésekre kilátogató nézők számára. 


A beruházásra kapott vissza nem térítendő támogatás összege 251.000.000 Ft. A közbeszerzésen győztes soproni vállalkozás, a Nemes Bau Plusz Kft. július első hetében foglalja el a munkaterületet, és a megbeszéltek szerint 2019. tavaszára készülhet el a kétszintes klubépület és a közel 400 fős lelátó" - áll a klub közleményében.

Új szakmai vezetés


Az SC Sopronnál Bánfalvi Zsoltot nevezték ki szakmai igazgatónak. Az elődje, Németh Zoltán a Paks másodedzője lett.


A megyei osztályok valamelyikében induló felnőtt férficsapat edzője Ágoston Zsolt lesz, aki korábban a SFAC 1900 mestere volt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!