Sopron és környéke

2019.01.07. 10:28

Sopron - Fodor Tamás polgármester összefoglalta a tavalyi év eredményeit és a 2019-es esztendő terveit

Hagyományos újév-köszöntő beszédében Fodor Tamás polgármester tájékoztatta a soproniakat a tavalyi eredményekről és összefoglalta 2019 terveit. Ebből tallóztunk.

kisalfold.hu

Sopron számára fejlesztési célra jelenleg kormányzati, uniós és saját forrásból összesen nyolcvanmilliárd forint áll rendelkezésre, amelyben nincsen benne az M85-ös autóút költsége. Jelenleg harminckétmilliárd forint összegű beruházás van folyamatban. A fejlesztéseknek továbbra is öt fő iránya van: az M85-ös autóút megépítése; a belváros útjai, homlokzatai, palotái és a Szent Mihály-templom megújítása; a Fertő-part turisztikai fejlesztése, rehabilitációja; a Lőver infrastruktúrájának fejlesztése, valamint a város gazdasági lehetőségének bővítése. Ezek megvalósítása mellett mindennapi feladatunk a város üzemeltetése-fenntartása, a szociális rendszerünk működtetése, a kultúra és a sport támogatása, szervezése

– mondta többek között a mögöttünk hagyott időszakról [namelink name="Fodor Tamás"] polgármester, majd a 2019-es esztendő terveit részletezte:


– Megkezdődött a belvárosi homlokzatok, a Lenck-villa és a Szent Mihály-templom, a Sekrestyésház felújítása. A belvárosi homlokzati renoválás öt épületnél már el is készült, a program idén folytatódik. A Russ-villa és a Zichy-Meskó-palota tervezése folyamatban van. A Múzeumnegyed, azaz a Stornó-, a Tábornok- és a Fabricius-ház tervezése befejeződött, jelenleg közbeszerzés előtt áll. Várhatóan tavasszal megkezdődhet a kivitelezés. A Zöld város keretében megújul a Kisvárkerület, a Paprét és megépül az Árpád utcai parkolóház. A Széchenyi tér további tervezést igényel, elsősorban költségmegtakarítás miatt.

Fodor Tamás polgármester: A fejlesztéseknek öt fő iránya van.

A Fertő-part tervezése folyamatos, de a kivitelezést a Sopron–Fertő Turisztikai Ügynökség tulajdonképpen már megkezdte. Tereprendezéssel indult a kivitelezési munkák sora. A Páneurópai Piknik Emlékpark látogatóközpontjának és parkjának kivitelezése tél végén indulhat. A határáttörés harmincéves jubileumára tekintettel a munkálatok nyár közepére fejeződnek be. A Lőver strand felújítása befejezés előtt áll. A külső, új medence téliesítése márciusra készül el, addig a fedett uszoda változatlanul működik. Az átköltözést követően kezdődhet meg a fedett uszoda újjáépítése, mely várhatóan másfél évig tart. A Selmeci utcában háziorvosi ellátóközpont létesül, kiváltva a Kiss János utcai régi rendelőt, ennek tervezése van most folyamatban

– sorolta az idei esztendő fejlesztéseit a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!