Sopron és környéke

2016.05.27. 13:29

Sopron-Csorna között - Kétmilliárd forint az M85-ös gyorsforgalmi tervezésére

Kétmilliárd forintért tervezik meg a Csorna-Sopron és az országhatár közötti több mint 60 kilométeres gyorsforgalmi utat.

mti

Gyors egymásutánban négy szerződést kötött a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. a gyorsúthálózat egyes részeinek megtervezésére összesen hatmilliárd forint értékben - írja pénteki számában a Világgazdaság.    


A napilap szerint egyenként 800 millió-kétmilliárd forint közötti megállapodásokról van szó.   


A NIF a lappal közölte, a tervezői díjak összhangban vannak a korábbi hasonló volumenű tervezési feladatok áraival és egységáraival.   


A Világgazdaság azt írta: a fő szabály szerint a projektköltség öt százaléka költhető tervezésre. E szerint az M4-es Cegléd-Abony közötti 20,5 kilométeres szakaszának gyorsforgalmi úttá bővítése 700-800 millió forintba kerülhet.


Kétmilliárdos szerződést kötöttek az M30-as Miskolc-Tornyosnémeti közötti 60 kilométeres szakaszának tervezésére, ugyancsak kétmilliárdért tervezik meg a Csorna-Sopron és az országhatár közötti több mint 60 kilométeres gyorsforgalmi utat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!