Sopron és környéke

2019.03.12. 08:55

Robotika diákoknak Sopronban

A versenyen a kecskeméti csapat győzött.

kisalfold.hu

- A Robot Race országos versennyel szervezőtársammal, Lang Ágota matematika–fizika–informatika szakos tanárral a középiskolások figyelmét kívántuk a műszaki tudományok, köztük a robotika felé irányítani. Az ország minden részéből végül huszonöt háromfős csapat indult a megmérettetésen – fogalmazott Pakainé dr. Kováts Judit, a Soproni Egyetem szolgáltatási igazgatója, főszervező. – Az egyetem Simonyi-kara és a helyi Széchenyi-gimnázium közös rendezvényén olyan robot megalkotása volt a feladat, amely – a programozásban kicsit mélyebbre merülve – nemcsak tájékozódni képes környezetében, hanem adatokat is gyűjt a külvilágról, amelyeket feldolgoz és megjelenít a kijelzőn.

Az országos versenyen 25 háromfős csapat vett részt. Fotó: Magasi

A versenyen a kecskeméti csapat győzött, második helyezést ért el a Győri Műszaki Szakképzési Centrum, Jedlik Ányos-szakközépiskola csapata (Gáncs Krisztián, Hegedüs András, Lukács Dániel, felkészítő tanár: Bognár Pál). A harmadik legjobbnak Hódmezővásárhely bizonyult.

Címkék#Sopron
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!