Sopron és környéke

2019.02.05. 08:15

Próbálják a világ első szvingbalettjét Sopronban

A világ első szvingbalettje készül a Sopron Balett próbatermében. A február 23-i premieren magyar, orosz, brazil, dél-afrikai és olasz táncművészeknek tapsolhat a közönség.

Gosztonyi Miklós

A Sopron Balett és az Europaballett St. Pölten együttműködésében zajlanak a Szving és tangó című, egész estét betöltő új produkció próbái.


– Egyéves a története annak, hogy hamarosan új bemutatóval lepi meg közönségét a Sopron Balett Szving és tangó címmel – utalt a táncmű előzményére Demcsák Ottó művészeti vezető. – Rovó Péterrel akkor arról beszélgettünk, hogy az Álmos legendája után ismét kellene egy olyan nagy formátumú művet alkotni, amely újfent elnyeri a közönség és a szakma elismerését. Mivel tudomásunk szerint a világon még sehol nem koreografáltak szvingbalettet, felötlött bennünk a gondolat: legyen az elsőség e tekintetben a Sopron Baletté. Az eltáncolandó sztorit pedig globalizált világunkból eredően a kultúrák egyezéséből, különbözőségéből, az emberek sokszínűségéből, egyszersmind az örök emberiből hoztuk létre. Így az első rész egy New York-i mulatóban, a második felvonás – a tangó – egy Buenos Aires-i szórakozóhelyen játszódik. Itt kell megjegyeznem, hogy bár szvingbalettet elsőként Sopron jegyezhet, tangóbalettre már akad példa a nagyvilágban. Az Europaballett St. Pölten társulattól pedig négy táncművészt szerződtettünk a Szving és tangó című balettre, két brazilt, egy dél-afrikait és egy olaszt, akik kiválóan kiegészítik a magyarokból és oroszokból álló Sopron Balettet – mondta el Demcsák Ottó.

Demcsák Ottó és együttese készül a február 23-i bemutatóra. Fotó: Gosztonyi

A táncmű Rovó Péter, Szakál Attila és Demcsák Ottó koreográfiája alapján készül.


– A Szving és tangóban mondhatni tükröt tart egymásnak Észak- és Dél-Amerika. Itt is, ott is hasonló a helyszín, ahová gazdagok és lecsúszott egzisztenciák járnak, konfliktusok és szerelmek, mindnyájunkat megérintő emberi sorsok villannak fel előttünk – mutat rá Demcsák Ottó. – Bízunk benne, hogy a közönség nagyon meg fogja szeretni a mondanivalót: a szeretet, a szerelem, az egymás felé fordulás, a bizalom és a jó szándék az egyetlen emberi út, hogy közösség, azaz jövő épülhessen. Ha csak széthúzás van, az pusztulással ér fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!