Sopron és környéke

2019.06.01. 18:09

Nemzeti Összetartozás Napja Sopronban

Június 4-én, kedden 15 órakor tartják a Nemzeti Összetartozás Napját a soproni Jereván lakótelepen.

kisalfold.hu

Idén immár második alkalommal emlékeznek meg a Nemzeti Összetartozás Napjáról a Jereván lakótelepen is, ahol 15 órakor a Teleki Pál u. 20. előtti téren a Lővéri Nyugdíjas Klub és Jereván lakótelep Településrészi Önkormányzat közös szervezésében kiállítás is nyílik.


Tóth Éva, önkormányzati képviselő, a részönkormányzat elnöke elmondta: a Jerevánon ez az alkalom is azok közé tartozik, amely a helyi közösségek kezdeményezésére és aktív részvételével valósul meg és válik az egész városrész közös ünnepévé.


A városi ünnepséghez igazították a 15 órai kezdést. Az ünnep emelkedettségét, méltó lelki töltetét Németh István, a Szent Imre templom plébánosa gondolatai közvetítik majd, a város nevében pedig dr. Farkas Ciprián tanácsnok méltatja a nap lényegét.


Tóth Éva hozzátette: Az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékező, június 4-ére eső 2010-ben törvénybe iktatott nemzeti emléknap hitelességét és a nemzeti összetartozást mi sem bizonyítja jobban, mint, az, hogy akár a legkisebb közösségek is fontosnak tartják megtartását.


A Jerevánon működő nyugdíjas klub, - amelynek tagjai fontosnak tartották még az Ojtozi-szorosig is elmenni a soproni honvédok emlékére - , ezúttal értékeiket mutatják be Béres Zoltánné, Horváth Ernő és Sélley Attila gyűjteményes kiállításán és műsorral is készülnek.


Ezt követően közösen vesznek majd részt a városi ünnepségen 18 órakor a Barátság-parkban.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!