Sopron és környéke

2017.02.20. 13:50

Nagy különbségek a képviselői vagyonokban Sopronban

Nem a pénz teszi a képviselőt. Ezt a tanulságot is leszűrheti az, aki él törvény adta jogával és átnézi a soproni városatyák és -anyák idei vagyonnyilatkozatait.

Nagy Márta

 A soproni testület tagjai között épp akkorák a különbségek, mint egy áruház előtt a sorban állók között. A képviselői vagyonnyilatkozatok nyilvánosak, előzetes bejelentkezés után bárki elolvashatná.


[namelink name="Fodor Tamás"] polgármester (Fidesz–KDNP) idén is akkurátusan leragasztotta a vagyonnyilatkozatát rejtő borítékot, pedig abban semmi titkos nincs. Ingatlanjai változatlanok, hitele a tavalyi 2,5 millióról kétmillióra csökkent, készpénze is kevesebb lett kétszázezerrel, most 600 ezer forint. Megtakarítása egy biztosítótársaságnál 2,1 millió forint, autója pedig változatlanul a 2006 óta használt Skoda Octavia.


Simon István alpolgármester (Fidesz–KDNP) ingatlanjai változatlanok, a telekalakítás már a tavalyi nyilatkozatában is szerepelt. Két autója a régi, gazdasági érdekeltségei is változatlanok, de az idén jobban pörögtek. Az Arcus Kereskedelmi Kft. 6,8 millió osztalékot hozott, a Tabarkusz Bt. több mint 19 milliót. Nőtt az alpolgármester megtakarítása is, a tavalyi 49 milliós készpénzvagyon idén 61 millió forintos.


Barcza Attila (Fidesz–KDNP) ingatlanjai, autója, s még megtakarítása is változatlan, utóbbi 200 ezer forint. Hiteltartozása viszont nőtt, most ötmillió forint. Az önkormányzatnál tanácsnokként 350 ezer forint a bruttó jövedelme, ezenkívül politikai munkatárs az Országgyűlés Hivatalánál havi 168 ezerért, egyéni vállalkozóként évi 300 ezer forintot könyvelhet el és szállásadásból is van évi 400 ezer forint bevétele.


Biczi László (MSZP) vagyonában minden változatlan, viszont most már két cégben van érdekeltsége. A Tita Elektro Kft.-ben társas vállalkozóként ügyvezető havi 180 ezerért és negyven százalékban tulajdonos, a Proelektro OG-ben pedig havi kétezer euró az ügyvezetői jövedelme és 50 százalékban tulajdonos.


Csiszár Ákos (Fidesz–KDNP) 2015-ben lett felerészben tulajdonosa egy 700 négyzetméteres telken álló 300 négyzetméteres társasházi ingatlannak. Hitele 1,5 millió, sportvezető az SC Sopronnál. Gazdasági érdekeltsége van az Ász Trafikban, ahonnan tízmillió forintos osztalékot könyvelhetett el.


Bendes Zoltán (Jobbik) jobban keres. Aneszteziológiai és intenzív terápiás szakorvosjelöltként a tavalyi 280 ezres fizetése most 380 ezer és a háziorvosi ügyeletért is harmadával többet kap, most 69 ezer forintot. Nyilatkozatában azt is jelezte, hogy 9,7 milliós lakáskölcsöne folyamatban van.


Farkas Ciprián (Fidesz–KDNP) esetében minimális az eltérés a tavalyihoz képest, a legnagyobb az, hogy tanácsnok lett a városházán.


Magas László (Fidesz–KDNP) tavaly több megtakarítást tüntetett fel, mint az idén, más változás a vagyoni helyzetében nincs.


Gőbl Gábor (Jobbik) korábbi ingatlaneladásból származó megtakarítását lakásra váltotta – ez a legnagyobb változás a vagyoni helyzetében.


Kalmár Istvánnak (MSZP) tavaly több volt a pénze, most kincstárjegyben van 25 milliója és készpénzben nyolc. Lett viszont négymillió forintos hitele.


Mágel Ágost (Fidesz–KDNP) tavaly felerészben tulajdonosa lett egy társasházi lakásnak, megtakarításai félmillióval csökkentek, s neki is lett egy kétmilliós hiteltartozása.


Péli Nikoletta (Fidesz–KDNP) bevallása forintra, betűre egyezik a tavalyival; továbbra is működési koordinátor a Soproni Gyógyközpontban és országgyűlési képviselőt segítő személyi titkár.


Pongráczné Várnai Mária (Fidesz–KDNP) megtakarítása nőtt félmillióval – most 2,5 millió – és biztosítási tanácsadói jövedelme lett havi 20 ezerrel több, most 220 ezer forint. Ingatlanjai változatlanok.


Sass László (Fidesz–KDNP) vagyoni helyzetében sincs változás, hitele viszont kevesebb lett, a tavaly 4,6 millió kétmillióval lett kevesebb.


Szalai László (DK) tavalyelőtti vagyonnyilatkozatában volt hitel, tavaly nem tüntette fel, idén négymillió. Ingatlanjaiban, autójában nincs változás.


Táp Lászlóné (Fidesz–KDNP) vagyoni helyzetében minimális a változás: nyugdíját 112.175 forintról 118.195 forintra emelték.


Tóth Éva (Fidesz–KDNP) megtakarítása, lakása, autója, jövedelme sem változott.


Vörös Viktornak (PM) tavaly 4,65 millió volt a hitele, most azt írta nyilatkozatában, hogy feleségével két lakás jelzálogkölcsönét fizetik, ami jelenleg kilencmillió. Lakástakarékban közel egymilliója van, vállalkozóként pedig 5,8 millió éves bevételre tesz szert.



 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!