Megszólalt a soproni késelés áldozata: Ágnes hegei lassan halványodnak, újra kell kezdenie az életét

Húszéves ismeretség, tizennyolc éves házasság után jutott el Ágnes és férje odáig, hogy sorsuk külön folytatódik, egyikük útja ráadásul a börtönbe vezet. Ágnes elmesélte drámájuk előzményeit. Tette ezt azért, mert a márciusi késelés híre bejárta a sajtót, s mert köszönetet akar mondani. De kezdjük az elején.

– Sopronba jöttem férjhez, és nagyon megszerettem itt. Azóta is az első munkahelyemen dolgozom. Két évig jártunk a párommal, mielőtt összeházasodtunk, és az első tizenöt esztendőben tulajdonképpen úgy éltünk, mint bármelyik más házaspár. Ugyan a férjem mindig is magának való, hirtelen haragú ember volt, nem tudta kezelni a konfliktusokat, én a béke kedvéért igyekeztem a kedvében járni. Építkeztünk, dolgoztunk, terveztünk, mint mindenki. A fiunkra is nagyon vágytunk mindketten, a hatodik lombikprogramnak hála, ő is boldoggá tett mindkettőnket – kezdett történetükbe Ágnes. Mindent nem írhatunk le az életükről, ez nyilvánvaló, de a történtek megértéséhez mégis fel kell tárnunk az előzményeket. Legalább nagy vonalakban.

Ebből a lépcsőházból a csodával határos módon tudott élve kimenekülni. Fotó: Magasi

Fokozatosan változott meg a viszonyunk

– A férjem két és fél éve elvesztette ausztriai munkahelyét. Otthon maradt és még jobban magába fordult. Én dolgoztam a munkahelyemen, ezenkívül kijártam takarítani Ausztriába, elláttam a háztartást, őt is, a fiunkat is. Fokozatosan változott meg a viszonyunk. Először csak nem volt jó, hogy én mindig sietek valahova, aztán már semmit sem csináltam neki tetszően. A legapróbb dolgokba is belekötött. Egy ideig próbáltam megfelelni, de egyre agresszívebb lett és egyre elnyomóbb. Tavaly decemberben aztán már tettlegességig fajultak a dolgok, szabályosan el kellett menekülnöm otthonról. A fiunkat nem engedte, de akkor nem is tudtam volna hova vinni, később pedig kivitte az Ausztriában élő nagymamához a tudtom nélkül. Őt is elszakította tőlem.

A fegyelmezett fiatal nő itt sírja el magát először. Folynak a könnyei, de aztán újra összeszedi magát. 

Éreztem a kabáton keresztül a kést

– Többször voltam a rendőrségen, de nem tudtak segíteni. Januárban beadtam a válópert. Onnan kezdve pokollá vált az életem. Figyelt, fenyegetett, minden formában próbálkozott. Március 19-én volt egy gyerekelhelyezési tárgyalás a bíróságon, valószínűleg ez volt nála az utolsó csepp a képzeletbeli pohárban. Én este nyolcig dolgoztam, a kollégáimmal együtt léptünk ki a munkahelyem hátsó kijáratán, ami egy Deák téri lépcsőházra nyílik. Abban a házban volt az albérletem is. Felmentem a másodikra, nyitottam volna az ajtót, amikor hallottam, van valaki a harmadikon. Hátrafordulva láttam, ahogy fut le a lépcsőn késsel a kezében. Rohanni kezdtem lefelé és kiabáltam. Az első emeleti fordulóban ért utol, lerántott és szúrt. A jobb kezemmel próbáltam védekezni, éreztem a vastag kabáton keresztül a kést. Először a karomat szurkálta, aztán a mellkasomon szúrt a penge. Tudtam, a következőnél meghalok. De akkor valaki lerántotta rólam.

A férj lesben várta a lépcsőházban

– Futottam a bejárati ajtóhoz, néhány percig, de lehet, hogy csak másodpercek voltak, próbáltam belül tartani. Ő volt az erősebb, kivágta az ajtót, én meg újra futottam. Valaki kiabált, hogy arra menjek, így kerültem egy Lenkey utcai lépcsőházba. És akkor kiértek a rendőrök.

Ágnest és a segítségére siető Zoltánt a mentők látták el a helyszínen a kórházba szállítás előtt, több sebből véreztek mindketten. A férj időközben autójával Ausztriába menekült, ott fogták el. Négy nap múlva a lépcsőházban szóltak Ágnesnek, hogy van a padláson egy kabát és egy pár férficipő, tud-e róluk valamit? A férjéé volt. Ott állt lesben, várta csendben, hogy hazaérjen. Hangtalanul akarta meglepni? 

Gondoskodni kell a lakhatásukról

Ágnesnek ezzel még nem értek véget a drámai hónapok. Vissza kell szereznie fia bizalmát, a kamaszt nyilvánvalóan megrázták a történtek, és gondoskodnia kell lakhatásukról is. A házukat és egy közös lakásukat azonban a férj módszeresen szétverte. Kitépte a vezetékeket, leverte a csempéket, letörte a csapokat, kiütötte az ablakokat, ajtókat. Nincs egy ép négyzetméter sem a lakásban. A fiatal nőnek újra fel kell építenie az életét és egyedül kell otthont biztosítania a fiának. Hogy ez mielőbb megtörténhessen, abban olvasóink is segítik a Jóakarat hídján. Ágnesnek most minden segítség egy-egy lépcsőfok a napfény felé. Végül ő is kért még valamit:

– Szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített és segít. Különösen a kollégáimnak és edzőtársaimnak, akik az elmúlt négy hónapban mellettem álltak, s bár velem együtt rettegtek, támogattak engem. Köszönöm Zoltánnak, hogy abban a kritikus percben bátorságával megmentett és annak az ismeretlennek, aki behívott a lépcsőházba. Az életemet köszönöm!