Sopron és környéke

2019.03.04. 18:50

Megkezdték az olvasópróbáit a Tied a világ! című zenés társasjátéknak a Soproni Petőfi Színházban

Az előadás egy fergeteges házibulival tiszteleg az Illés zenekar pályafutása előtt.

A színpadon Feke Pál, Vastag Tamás, Mikó István, Demeter Helga, Savanyu Gergely, Papp Attila és Marosszéki Tamás látható, ők éneklik a legendás slágereket. A bemutató április 13-án lesz.


Feke Pál - aki az eredeti, játékszínes produkció rendezőjének és a librettó írójának Szente Vajknak a munkáját művészeti vezetőként állítja a színpadra - elmondta: nagy örömmel érkezett újra Sopronba.

Feke Pál vezetésével megkezdte a próbákat a stáb. Fotó: Szalay Károly

Feke Pál vezetésével megkezdte a próbákat a stáb. Fotó: Szalay Károly

A Zene, New York, Szerelem című romantikus musical és a The Blues Brothers - The Hungarian Show című produkció után a Tied a világ! műsorra tűzése a harmadik állomása annak, hogy újra produkciós és művészeti vezetőként az ő irányításával készülhet előadás és a teátrumban dolgozhat együtt azzal a remek csapattal, amelyet ő választhatott ki és állíthatott össze. Ezt külön köszöni Pataki András igazgatónak.


Az pedig nagy öröm számára, hogy az általa kedvelt, tisztelt és szeretett Mikó István elvállalta a darabban Pista, a szomszéd szerepét.

Demeter Helga, Savanyu Gergely és Mikó István. Fotó: Szalay Károly

Demeter Helga, Savanyu Gergely és Mikó István. Fotó: Szalay Károly

Az előadás gyakorlatilag az öt évvel ezelőtt, a fővárosi Játékszínben született előadás úgynevezett replika verziója soproni szereposztással.


A történet szerint gyakorlatilag önmagukat alakítják a szereplők egy fergeteges házibuliban. Feke Pál azt kérte a színészektől, hogy elegánsan, könnyedén vonják be a nézőket ebbe a a közös koncert-színházi előadásba, amelynek központjában az Illés zenekar húsz legismertebb dala áll.

Szörényi Örs és Károly Kati. Fotó: Szalay Károly

Szörényi Örs és Károly Kati. Fotó: Szalay Károly

Így többek között felcsendülnek majd a Ne gondold!, az Amikor én még kissrác voltam, a Rock and roll Rézi, Az utcán, a Good bye, London, a Little Richard, a Még fáj minden csók című örökzöldek is.Ezek a dalok pedig generációkat kötnek össze a nézőtéren is.


Erre az alkalomra áll össze a hazai zenészszakma kiválóságait felvonultató Tied a világ! együttes, amelynek vezetője és dobosa Szörényi Örs, Szörényi Levente fia, aki először 1984-ben lépett fel együtt édesapjával, a Búcsú című Fonográf koncerten.

A szövegkönyv. Fotó: Szalay Károly

A szövegkönyv. Fotó: Szalay Károly

Ekkor 13 éves volt és Little Richard című számba szállt be. Majd Pásztory Zoltán halála után az Illés negyvenéves születésnapjakor Csíkszeredában és a Sziget Fesztiválon már ő ült a dobok mögött 2006-ban.

 

Körbenéztem a zenekarban, egyedül én játszom kotta nélkül. Ezek a dalok és az egész Illés zenekar története, nekem tényleg a vérembe ivódott, hiszen ebbe születtem bele. Ez olyan, mint egy családban a mesterek és a tanítványok találkozása, amikor valaki folytatja szülei pályafutását, átveszi a stafétát. Pásztory Zoltán adott néhányszor órát nekem amikor elkezdtem dobolni, majd a halála után készültem a 2006-os koncertekre és megpróbáltam teljesen átvenni az ő stílusát. Nagyon örültem, hogy a visszajelzések szerint ez sikerült. Bízom abban, most itt Sopronban is olyan hangulatú előadással várhatjuk a közönséget, amely emlékezetes marad mindenki számára

- mondta Szörényi Örs, aki arra a kérdésre, hogy mikor érezte, övé a világ, nevetve felelte: fiatal korában némiképp, ám már más a körülöttünk lévő világ, viszont az Illés-dalok maradandóak, állandóak, hiszen ez rocktörténelem.


A produkció zenei vezetője Károly Kati. A billentyűknél Reviczki Balázs és Harmati Máté ül majd felváltva. Ugyancsak váltja egymást a két gitáros Kékkői Zalán és Sallai Tibor. Csatlakozik a csapathoz ugyancsak gitárosként Polyák András. A basszusgitáros Pethő Gábor lesz.


A világítástervező a szakma nemzetközileg is ismert nagyágyúja Madarász "Madár" János. A sound supervisor Mohai György, a hangmérnök Horváth Attila. A díszlet Fekete Péter munkája, a jelmeztervező Szélyes Andrea. Az eredeti produkció koreográfusa Túri Lajos Péter.


Az előadás a Zikkurat Színpadi Ügynökség és Rosta Mária producer, valamint a Melody Kft. engedélyével a Soproni Petőfi Színház és a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház koprodukciójában jön létre.

Az ország legnagyobb színházi bulija

Egy lakásavató bulit megrendezni nagy büszkeség, nagy öröm, nagy munka… De nagy csalódás, ha a meghívottak nagy része el sem jön...! A mi házigazdánkkal pontosan ez történik, de a legjobb barátok vele is ott vannak élete meghatározó pillanatában. Főhőseink dalra fakadnak és a nehezen induló lakásavatót egyszeriben fergeteges koncertté változtatják. Felcsendülnek az Illés zenekar legnagyobb slágerei, többek között a Ne gondold!, az Amikor én még kissrác voltam, a Rock and Roll Rézi, az Utcán, a Good bye London,a Little Richard…


Forrás: ​soproniszinhaz.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!