Sopron és környéke

2019.06.08. 12:05

Már az utasok is használhatják Bécs önjáró buszait

Bécsben egy év üzemtesztelés után már az utasok is kipróbálhatják az autonóm elektromos buszokat. A járművek 11 utas szállítására alkalmasak, amelyeket ingyen próbálhatnak ki Bécs lakosai.

Munkatársunktól

Bécs újonnan épülő városrészében, Aspernben egy év tesztelés után élesben is bevetik az első önjáró elektromos buszokat. Az "auto.Bus – Seestadt" elnevezésű projekt keretein belül indított járművek a tesztidőszakban 10 ülő utast képesek szállítani, illetve egy operátort, aki kezdetben felügyeli a helyes működést. Ezzel egyidőben két digitális menetrend-monitor is tesztelésre kerül. Használatukkal az utasok tájékozódni tudnak, hogy a buszok jelenleg hol tartózkodnak. A sofőr nélküli gépjárművek 10 megállóban állnak majd meg. A két kilométer hosszú pályaszakaszon a járgányok maximum 20 km/h-s sebességgel közlekedhetnek.

© WrLinien_ManfredHelmer

Az autonóm autóbuszok rendszerébe nemcsak a pálya pontos hosszát, hanem az olyan viszonyítási pontokat is betáplálták, mint például a buszmegállópóznák, a házak sarkai és a járdaszélek.


A fejlesztés a Wiener Linien, az Austrian Institute of Technology (AIT), az Osztrák Közlekedésbiztonsági Kuratórium (KFV), a TÜV Austria, az osztrák Siemens AG valamint a francia NAVYA együttműködésével valósult meg 1,5 millió euróból.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!