Sopron és környéke

2018.09.29. 20:32

KultTerek - a Petőfi Színház nyílt napjával kezdődött az összművészeti élmény

Harminc helyszínen kilencven különböző térélmény fogadta a közönséget.

Gosztonyi Miklós

A soproni belvárosban szombaton délután minden "térré" változott a Pro Kultúra szervezésében létrehozott KultTerek elnevezésű családi programban, s még a sikátorokat is Térszűkületnek nevezték el.


Harminc helyszínen kilencven különböző térélmény fogadta a közönséget.

 

KultTerek - a Petőfi Színház nyílt napjával kezdődött az összművészeti élmény




A rendezvényt Fodor Tamás polgármester és Pataki András, a Pro Kultúra ügyvezetője - a Petőfi Színház direktora - nyitotta meg a teátrum nyílt napjával, amely igen sok érdeklődőt vonzott.


Ez alkalomból Szent Márk térnek nevezték el a Petőfi teret, mivel hamarosan az Egy éj Velencében című operettet fogják bemutatni.


Zenés, táncos műsor, a Színészzenekar, a szökőkútnál velencei hangulatot idéző muzsika szórakoztatta a rendezvény nagyszámú résztvevőjét; ezen túlmenően kellemes és látványos, játékos attrakciókat láthattak olyan elnevezésű tereken, mint - például - a SzoBor-téren, a Hűségkapu előtt a Lóváltó téren, a Festek közben, a Széna téren (Szénási Ferenc karikaturista helye volt), vagy a Miénkittatéren, ahol DJ Joko is emelte a hangulatot.


A Fórumon "igazi" római légiósokkal is lehetett fényképezkedni. A Fegyvertár utca pedig nemes egyszerűséggel Fegyvertérré alakult át. Öröm, jó hangulat és vidámság költözött délután 2-től a belvárosba.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!