Sopron és környéke

2019.06.08. 09:00

Kimaradó buszok, dühös utasok Sopronban

Egyre gyakrabban tapasztalják a helyi autóbusszal utazó soproniak, hogy a várt járat nem érkezik meg. A bosszús utasoknak a sofőrök azt mondják, kevesen vannak. Amikor mi kérdeztük a közlekedési vállalattól, a zsúfolt utakkal magyarázták a késéseket.

Nagy Márta

– Szeretném, ha utánajárnának, miért maradnak ki most már egyre többször buszjáratok. Az egyszerűen nem járja, hogy az ember megveszi a drága bérletet, aztán mégis gyalog cipeli haza a nehéz bevásárlószatyrait. A felnőttek a munkahelyeikről, a gyerekek az óráikról késnek el – mondta el egy felháborodott utas. 

 

Nem egyedül mérgelődik, a busszal járók egyre több panasszal élnek a járatkimaradások miatt. 

 

– Mindenekelőtt szeretnénk hangsúlyozni, hogy társaságunk kiemelt feladatának tekinti, hogy mindenben megfeleljen a Sopron megyei jogú várossal kötött közszolgáltatási szerződésben vállalt kötelezettségeinek – írta hangsúlyozottan az Északnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt., válaszul arra a kérdésre, hogy mi okozza a járatkimaradásokat. Csak részben derült ki azonban, hogy mi. A hivatalos kommunikáció szerint „a késések és járatkimaradások hátterében leggyakrabban a forgalmi dugók, építkezések, balesetek és az ezek miatti terelések állnak. A város útjai a reggeli és délutáni csúcsidőszakban teljesen bedugulnak, szinte csak lépésben lehet közlekedni. Emiatt jelentős, gyakran 10–40 perces késések is előfordulnak egyes vonalakon, ami járatkimaradásokhoz is vezethet."  Azért azt is hozzátették, az okozott kellemetlenségért utasaik szíves elnézését kérik.

A társaság tájékoztatása szerint a forgalmi dugók okozzák a nagy késéseket, de nyilvánvaló, hogy sofőr sincs elég. Fotó: Magasi

A társaság tájékoztatása szerint a forgalmi dugók okozzák a nagy késéseket, de nyilvánvaló, hogy sofőr sincs elég. Fotó: Magasi


A panaszos utasok, valamint a Kisalföld információi szerint ugyanakkor ez csak az egyik ok, a másik sokkal súlyosabb: a sofőrhiány. Egyszerűen nincs elég munkába állítható hivatásos buszvezető, s ez a probléma nem csak Sopronban vezet járatkimaradásokhoz. Elég megnézni a társaság honlapját, és kiderül, szinte minden telephelyükre keresnek sofőröket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!