Sopron és környéke

2019.01.14. 08:43

Kezdődik a lomtalanítás Sopronban

Sopron önkormányzata megrendelte a lomtalanítást, így a helyiek máris kezdhetik feleslegessé vált lomjaik egy kupacba készítését. Ám vigyázat: nem minden való a konténerbe!

kisalfold.hu

A Jerevánon kezdődik a héten az idei lomtalanítási akció, ami abban különbözik a tavalyi menetrendjétől, hogy egyszerre két helyre tesznek ki gyűjtőedényt. Ami nem változott, az az, hogy nem hirdetik meg a széles nyilvánosság előtt, hol lesznek a konténerek, azok helyéről csak a környező lakókat értesítik. A tájékoztatókat társasházas övezetekben a lépcsőházak ajtajára helyezik, családi házas utcákban postaládákba kapják a soproniak.

A napokban helyezték ki az első hírleveleket a Jereván-lakótelepen, kedden, szerdán és pénteken ott lesznek a konténerek a kijelölt helyeken. A lomtalanítás soron következő állomásain élőket mindig a gyűjtési hét előtti pénteken értesítjük majd

– mondta el Mágel Ágost, a Sopron Térségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás elnöke. Ezzel az intézkedéssel azt szeretnék megelőzni, hogy ne egyszerre csapjon le a lehetőségre az egész város vagy hogy még messzebbről is jöjjön a hulladék. A harminc köbméteres tárolók nem nyelnek el mindent, ahogy nem is szabad mindent beledobálni! Csak az olyan háztartásban keletkezett holmi elszállítására szolgál a lomtalanítás, amely nem minősül veszélyes hulladéknak. Tehát például építkezésből vagy bontásból származó törmeléket, műanyagablak-kereteket vagy az autógumikat, elektromos berendezéseket nem szabad beledobni a konténerbe!


A tiltott körbe tartozik minden festék, és például a használt sütőolaj is.

A lomtalanítás a lakosság érdekét szolgálja. Fotó: Magasi Dávid

Igyekszünk a közterület-fenntartók segítségével felügyelni a folyamatot, hogy tényleg csak az kerüljön az edényekbe, ami oda való. Óriási feladat ez és nagyon drága. A tavalyi tapasztalatok alapján most úgy becsülöm, nyolcvanmillió forintba kerül a városnak a lomtalanítás

– tudtuk meg Mágel Ágosttól.


A konténereket már reggel kiteszi a feladattal megbízott vállalkozó a kijelölt két helyre, ahol három napig lesznek majd, s ha megtelnek, igyekeznek minél hamarabb üresre cserélni.

Zöldudvar – mindig

Aki lemarad a lomtalanításról vagy az engedélyezett veszélyes hulladékot szeretné kidobni, annak a Pozsonyi úti, illetve a Harkai úti hulladékudvar egész évben a rendelkezésére áll. Lakcímkártya felmutatásával díjmentesen adhatják le a soproniak a szétválogatott fémet, műanyagot, gumit, zöldhulladékot vagy évente egy alkalommal egy köbméter építési törmeléket. (Hogy pontosan mit és mennyit lehet lerakni a zöldudvarban, azt az STKH honlapján lehet elolvasni: www.stkh.hu.)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!