Sopron és környéke

2015.03.30. 15:19

Keddtől kerülniük kell az ingázóknak: lezárják Somfalván az ágfalvi utat az autósok elől

Lezárják Somfalván (Schattendorf) az ágfalvi összekötő utat március 31-től reggel 5-től 8-ig és délután 4-től este 7 óráig a somfalvi temetőnél.

Gosztonyi Miklós


Megszületett a nagymartoni (Mattersburg) járási hivatal által jóváhagyott rendelkezés Somfalván, kedden hajnali 5-kor már behajtani tilos jelzőtábla fogadja az arra autózókat a temetőnél. A kiegészítő tábla szerint munkanapokon – hétfőtől péntekig 5–8-ig, illetve 16–19 óráig – tilos lesz a behajtás, kivéve a kerékpárral és a mezőgazdasági munkagéppel közlekedőknek.
 
Az út időszakos lezárását a somfalvi vezetés azért kezdeményezte, mert az összekötő út eredetileg a kerékpáros-turizmust és a két település közötti kapcsolatok ápolását szolgálta volna. Az idők során ehelyett pusztán a magyar munkavállalók útját rövidítette le, s a tranzitforgalom jelentősen megnövekedett.

Vörös Tamás – Eddig is dugók voltak a kifelé menők esetében a plázánál, most még inkább azok lesznek. Fotó: Nyikos Péter

Vörös Tamás – Eddig is dugók voltak a kifelé menők esetében a plázánál, most még inkább azok lesznek. Fotó: Nyikos Péter

– Helyeslem az önkormányzat döntését, ugyanis a reggeli és a délutáni megnövekedett forgalom a község érzékeny pontjait érinti: a temetőt, a játszóteret, az óvodát, a szabadidőközpont és az iskolák környékét – vélekedett Rudolf Schefberger nyugdíjas.

A felesége hasonlóan gondolkodik. – Baleset szerencsére még nem történt, de a nyilvánosságra hozott adatok szerint a legkritikusabb időszakokban percenként átlagosan ötven jármű halad át Somfalván. Ez magában hordozza a veszélyt. Ugyan van harmincas sebességkorlátozás, de azt senki nem tartja be. A munkavállalók sietnek, nehogy elkéssenek a munkahelyükről. Mindeközben sok gyerek megy óvodába, iskolába, s még a zebrán is veszélyes az átmenetel. A korlátozással sok szülő, nagyszülő könnyebbülhet meg.

Több ezer magyar ausztriai munkavállalót érint ez a rendelkezés. Nekik óhatatlanul kerülőt kell tenniük. Vörös Tamás soproni szobafestő tíz éve dolgozik Bécsújhelyen (Wiener Neustadt). Amióta megnyitották az ágfalvi–somfalvi összekötő utat, rendszerint ezen hajt munkahelyére.

– Reggel hat óra tájban szoktam indulni, de ez most másképpen lesz – mondja. – Récény felé (Ritzing) kerülhetnék, de ott egysávos és kavicsos az út, nagyon veszélyes. Ha a soproni átkelőt választom, akkor naponta húsz kilométerrel hosszabb távot kellene megtennem. Ráadásul reggelente a plázánál feltorlódnak a kocsik, katasztrofális arra menni. Kópháza felé közel negyven kilométerrel nőne a napi távom.

Ágfalván keresztül eddig bő fél óra elég volt, hogy Bécsújhelyre jussak. Ez – forgalomtól függően – egy-másfél órára fog növekedni. Szóval még stresszesebb lesz a közlekedés.

– Ha hétköznap lezárják az utat, hétvégén miért nem? Hogy ők jöhessenek, mi meg ne? Akkor legyen az tényleg bicikliút. Mert így csak bennünket sújtanak a felesleges pluszkilométerek és a többletvezetés – vetette fel Papp Áron soproni asztalos, aki négy éve dolgozik a Somfalvával szomszédos Lépesfalván (Loipersbach). Takács Gyula Újkérről ingázik ugyancsak lépesfalvi munkahelyére.

– Szerintem az osztrákoknak sem lesz jó, hogy most kerülnünk kell. Gondolok itt egyrészt a környezetvédelemre. Többet kell autóznunk naponta legalább harminc kilométerrel. Eddig oda-vissza nyolcvanhat kilométer volt a táv, ez közel százhúszra növekszik. Fél hat helyett öt óra előtt kell majd indulnom. Másrészt az ingázópénz-besorolásnál más kategóriába fogunk esni, ez meg az osztrákokat terheli. Jó lenne, ha legalább azok, akik Lépesfalvára vagy Somfalvára mennek dolgozni, kivételt élvezhetnének – tette hozzá.

Ha hétköznap lezárják az utat, hétvégén miért nem? Hogy ők jöhessenek, mi meg ne? Akkor legyen az tényleg bicikliút.

Ezzel kapcsolatban megkérdeztük Johann Lottert, Somfalva polgármesterét. Kifejtette, nincs kivétel. Ugyanakkor arra van mód, hogy az érintettek a templom melletti parkolóban letegyék autóikat, s gyalog menjenek munkahelyükre, vagy munkaadójuk értük jöjjön kocsival a behajtani tilos táblával nem érintett részre.

  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!