Sopron és környéke

2016.03.22. 18:42

Jelnyelvet írtak az internetre

A Mutasd! interaktív jelnyelvtanuló és -gyakorló alkalmazás, aminek segítségével bárki elsajátíthatja a magyar jelnyelv alapjait. Két kilencedikes széchenyis diák fejlesztette ki a szoftvert; Roland és Fanni több mint egy éve dolgozik a programon.

Horváth Roland a programozásért felel, Tóth Fanni a tartalmi részt dolgozza ki és közösen tartják minderről az előadásokat. Nem, nem egy vállalkozás munkamegosztásáról van szó, ők mindketten a soproni Széchenyi gimnázium kilencedikesei. De több mint egy éve dolgoznak a Mutasd! névre hallgató jelnyelv-

oktató alkalmazáson...


– Még nyolcadikban, egy versenyre találtuk ki a programot. A megadott feladat szerint új oktatási módszert kellett kidolgozni, akkor jutott eszünkbe a jelnyelv. Az még kezdetleges verzió volt, azóta folyamatosan dolgozunk a programon – mesélik az előzményeket. Nem vágnak egymás szavába, működik a munkamegosztás. Ahogy működik a Mutasd! is, ami azóta több országos versenyt megjárt, s mindenhol első helyezést ért készítőinek. 

A Mutasd! interaktív jelnyelvtanuló és -gyakorló alkalmazás, aminek segítségével bárki elsajátíthatja a magyar jelnyelv alapjait.

 Horváth Roland és Tóth Fanni a tanulás mellett dolgozták ki a jelnyelvet oktató programot, amit folyamatosan fejlesztenek. Fotó: Magasi

Horváth Roland és Tóth Fanni a tanulás mellett dolgozták ki a jelnyelvet oktató programot, amit folyamatosan fejlesztenek. Fotó: Magasi

– Ez nem fordító, inkább oktató program. A jelnyelvet tanító és gyakorló alkalmazás. Ennek segítségével bárki elsajátíthatja a magyar jelnyelv alapjait – mondják. Egyikőjük családjában vagy környezetében sem él siketnéma, mégis úgy gondolják, a jelnyelv is egy olyan tudás, amivel érdemes megismerkedni. Fanni már egészen jól boldogul, ő már kommunikálni tudna ezen a „nyelven". 


– Az alkalmazás több funkcióval is rendelkezik. A tanulást segítő funkció a virtuális kézzel megmutatja a kívánt szót. A megértést gyakorló funkció véletlenszerűen mutat egy jelet a listáról, amit a felhasználónak ki kell találnia. Az önellenőrző alkalmazás véletlenszerűen kiír egy szót az elérhetők közül, amelynek eljelelését ellenőrizhetjük – magyarázza Roland a programot. Úgy járnak ujjai a számítógép billentyűi fölött, mintha zongorázna. – Imádom! – mondja inkább csak magának. Fannival együtt még sok órát fognak eltölteni az alkalmazás fejlesztésével, aminek legújabb verziója áprilistól tölthető le a mobiltelefonokra. 

A felnőttek is elismerik


A két diák nemcsak országos versenyeket nyert a Mutasd!-dal, hanem nemzetközieket is, többek között a Neumann János Nemzetközi Tehetségkutató Programtermék Versenyt vagy a C3 Alapítvány Szabadfogású Számítógépversenyét, ahol a jövő évi verseny svájci vagy németországi megnyitóján is lehetőségük lesz bemutatkozni. A héten kapták meg a meghívót az Országházban március 31-én tartandó Magyar Innovációs Nagydíj ünnepélyes átadójára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!