Sopron és környéke

2016.12.08. 15:19

Instagramon az Esterházyak

Az Esterházy család történelmünkben betöltött szerepével kapcsolatban "Estöri Kreatív Történelmi Versenyt" szervezett a kismartoni Esterházy Magánalapítvány. Százharminckét háromfős csapat indult az első fordulóban, köztük húsz a megyénkből, s öt Sopronból.

Gosztonyi Miklós

– Örültem, hogy az Esterházy családdal kapcsolatos országos középiskolai versenyt kezdeményezett a kismartoni Esterházy Magánalapítvány. Mindig is érdekelt az Esterházyak története, a Széchenyi-gimnázium tanáraként diákjaimat gyakran viszem burgenlandi vártúrákra, ahol találkozhatunk az Esterházyak emlékével. Ilyen indíttatás után fogtam a csapatépítéshez. Sikerült felkeltenem a tanulók kíváncsiságát a digitális feladatokkal is tűzdelt országos verseny iránt, s végül három csapat állt össze. Hajtunk, hogy a legjobbak között lehessünk – közölte Robotka Csaba történelemtanár.


Az Instagramra feltöltött képek egyike: A zászlólengető palotamászók gyakorlatoznak. Balról Jakab Benedek, Weninger Ádám és Szentpéteri Tamás.



– Első alkalommal írta ki az Esterházy Magánalapítvány az Estöri Kreatív Történelmi Versenyt. A szervezők hiányt pótolnak a kezdeményezéssel, ugyanis a történelemkönyvek alig-alig foglalkoznak az Esterházyak hazafias tetteivel. Országos történelemversenyünkkel e méltatlan helyzeten szeretnénk változtatni – fogalmazott Czigány Balázs történész, projektvezető. – Az Esterházy család a XVI. századtól kezdett felemelkedni. Ebben az időben élt Ferenc, Pozsony vármegye alispánja. Ő használta először a galántai előnevet édesanyjától, Bessenyei Ilonától örökölt galántai birtokai révén. Ferenc apja, Benedek volt az első a családban, aki az Esterházy nevet használta. Az arisztokrata család évszázadokon át hűséggel szolgálta a Szent Koronát. Háromfordulós versenyünkkel szeretnénk elérni, hogy az ifjúság alaposabban is megismerhesse a család történelemben játszott szerepét. Kezdeményezésünkkel az Esterházy-múzeumok kincseire is felhívjuk a figyelmet, hiszen a középiskolás korosztályból lesz a történelem és a kultúra iránt érdeklődő új generáció.


A versennyel kapcsolatban együttműködünk a Klikkel, az MTA Történettudományi Intézetével és másokkal – például a történelmi dokumentumokat digitalizáló céggel – is.


A háromfordulós versenyre az egész országból, de Felvidékről és Burgenlandból is összesen százharminckét csapat jelentkezett – megyénkből húsz, Sopronból öt. Az első, internetes fordulóra beküldött válaszok kiértékelése január közepéig tart, s akkor dől el, melyik huszonnégy csapat alkotja a középdöntő mezőnyét. E fordulót az MTA budapesti könyvtárában rendezik február végén, míg a kismartoni Esterházy-kastélyban májusban tartandó fináléba a legjobb tizenkét csapat juthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!