Sopron és környéke

2015.11.11. 12:11

HEGYKŐ - Ilyenek vagyunk: büszkék egyedi ízű zöldségeikre

Megáldotta a sors mindenféle jóval Hegykőt, a Fertő-parti települést: termálvizük gyógyvíz, zöldségük országos hírű, Tízforrás Fesztiváljuk pedig a nyugat-dunántúli régió kiemelt turisztikai rendezvénye.

Gosztonyi Miklós - Kisalföld napilap

– A bőség zavarával küszködtünk, amikor összeállítottuk Hegykő „Ilyenek vagyunk" arculatát. A Kisalföld közösségi kezdeményezését igen hasznosnak találjuk, alkalmat ad a humoros bemutatkozásra.


El is készíttetjük az információs táblát, amit frekventált helyre teszünk ki. Hadd lássa a hazai és külföldi vendégek sokasága, milyen faluba érkezik – fogalmazott Szigethi István polgármester. – Tavaly száznyolcezer vendégéjszakát töltöttek el nálunk.


Fő vonzerőnk a termálfürdő, a gyógyvizünk, valamint a Fertő tó. Különös természetközeli élményt jelent tavasszal a békák kuruttyolása a tóparton, amely egészen a faluig elhallatszik. De a Fertőnek köszönhető az is, hogy országos hírű a hegykői zöldség. Ugyanis a Fertő visszahúzódásakor a tó szárazzá vált részén is elkezdték termeszteni. Így derült fény az ott termett konyhakerti növények egyedi ízvilágára, amely az ásványokban gazdag talajnak köszönhető.


A „fertei zöldséget" minden szombaton a Széchenyi Ödön parkban tartott helyi termelői piacon árusítják a gazdák reggeltől délig. De nemcsak zöldségéről, hanem a Szent Mihály-napi búcsú kétnapos kirakodóvásáráról is országos hírű Hegykő. Büszkék Tízforrás Fesztiváljukra is, amelyet összművészeti jellege és magas színvonala okán a Magyar Turizmus Zrt. a nyugat-dunántúli régió kiemelt turisztikai rendezvényévé minősített.

Azt is számon tartják, hogy Faludy György Exodus című versében örökítette meg Hegykő nevét:

a későbbi Kossuth-díjas költő 1956-ban többedmagával Hegykő térségében emigrált a szabad világba. Egyébiránt határőrlaktanya is működött a faluban, 1968-ig. A vasfüggöny eredeti helyszínén emlékhelyet hozott létre az önkormányzat. Nemrég tartották a Hegykőn szolgálatot teljesített katonák első találkozóját, amelyen negyvenen emlékeztek azokra az időkre.


A Széchenyi család is beírta magát Hegykő történelmébe: Széchenyi Ödön fia a falu grófja, míg az édesapa, Ödön a magyar tűzoltóság megalapítója volt. Nevét kerékpáros-pihenőpark őrzi a faluban. „Hegykőn több mint százéves az önkéntes tűzoltó-egyesület. Épp a napokban egy korszerű tűzoltóautóval gazdagodhattunk Buchholz, a németországi testvértelepülés jóvoltából.


De nemcsak a történelem- és hagyománytisztelet jellemzi a hegykőieket, hanem a mély vallásosság is: pünkösd alkalmából évente gyalogos zarándoklatot indítunk Máriacellbe, amelyen mintegy ötvenen veszünk részt" – emelte ki Szigethi István polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!