Sopron és környéke

2018.11.27. 08:17

Félmilliárd forint az iskolának Ágfalván

Ötszázmillió forintos támogatást nyert el az Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola bővítésre és infrastruktúra-fejlesztésre.

kisalfold.hu

Hatalmas az öröm a faluban, hiszen az épület már nagyon megérett az újításra, egyre nő a település lakosságszáma is, így a beruházás részeként megépülő új tornacsarnokra is nagy igény van.

Az épületben egykor szolgálati lakások voltak, ezt bővítették ki és ebből alakítottak iskolát a hatvanas években társadalmi munkával. Azóta csak kisebb felújításokra volt lehetőség

– tudtuk meg Pék Zsuzsannától, Ágfalva polgármesterétől. Az épület a falué, az intézmény fenntartója azonban a Német Nemzetiségi Önkormányzat, nekik köszönhető a nyertes pályázat is. A tetőtér beépítésével három új tanteremmel bővül az iskola, ami a nemzetiségi nyelvoktatásnak is kedvez, hiszen csoportbontásban tudnak majd a pedagógusok tanítani. A tervek szerint a hátsó szárnyhoz L alakban fog illeszkedni a tornacsarnok, ami az intézménybe járó százötven gyerek mellett az egész falu sportolásában, szabadidő-eltöltésében játszhat majd központi szerepet.

Százötven gyermek tanul az ágfalvi iskolában, hamarosan még jobb körülmények között.

Az Európai Regionális Fejlesztési Alap és Magyarország költségvetése társfinanszírozásban biztosítja a fejlesztés pár forint híján félmilliárdos összegét. Az építkezést közbeszerzési eljárás előzi meg, ha minden jól megy, a jövő nyáron már indulhat is a beruházás

– osztotta meg az ágfalvi örömhírt a Kisalfölddel Pék Zsuzsanna polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!