Sopron és környéke

2019.07.25. 17:23

Éjszakai futást rendeznek Sopronban

Július 27-én szombaton rendezik meg Sopronban a Paddy Éjszakai Futást. Az Erzsébet-kertben a verseny előtt tésztapartival és családi programokkal is várnak minden érdeklődőt. Az előzetes regisztráció már lezárult, de a helyszínen 19 óráig még lehet jelentkezni.

kisalfold.hu

Aki szeretne részt venni egy remek hangulatú éjszakai futáson, ami érinti a soproni belvárost, a Várkerületet és a Deák-teret is, ne késlekedjen, mert vasárnap éjfélig lehet előnevezni a Paddy Éjszakai Futásra. A versenyzők 5, 10, 16 és a félmaratoni, 21 km-es távon mérhetik össze erejüket és kitartásukat.


A futókat befutó éremmel, chipes időméréssel, frissítő pontokkal, rajtcsomaggal és a rendőrség, illetve az egészségügyi személyzet által biztosított útvonallal várják a szervezők. Az idei év különlegessége, hogy már déltől megkezdődnek a programok az Erzsébet-kertben, ahol tésztaparti, gyerek futamok és sportos játékok is lesznek.

 

Fotó: Sopronmédia

Fotó: Sopronmédia


- Szeretnénk, ha már a gyermekek is ráéreznének milyen jó közösen sportolni, ezért hirdettük meg a gyerekfutamokat az idei évre - mondta Dunaveczky András főszervező. - Itt három korosztályban jelentkezhetnek a fiatalok online és a helyszínen is. Természetesen minden résztvevőt éremmel fogunk jutalmazni - tette hozzá.


A felnőtt futamok - amelyre már most majdnem négyszázan jelentkeztek - este 9-kor indulnak. Aki esetleg aznap dönt úgy, hogy szeretne a többiekkel együtt mozogni, egészen 19 óráig leadhatja nevezését a helyszínen.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!