Sopron és környéke

2019.01.25. 08:01

Egymilliós adomány a szemészetnek Sopronban

Göncz József ismert soproni vállalkozó, immár nyugdíjas magánszemélyként egymillió forintot adományozott a Soproni Erzsébet Oktató Kórház Szemészeti Alapítványának.

kisalfold.hu

Úgy érezte, más városokhoz hasonlóan a soproni kórház is megérdemli a támogatást. Ezzel a lépésével a többi tehetős üzletembert is arra szeretné buzdítani, hogy lehetőségeikhez mérten segítsék a kórházban folyó gyógyító munkát és az eszközpark fejlesztését. Mivel személyesen nem volt jelen az ajándékozási ceremónián, ezért nevében dr. Baranyai Ilona főorvos vette át dr. Korányi László megbízott főigazgatótól a köszönőlevelet a társadalmi szerepvállalásért. Az adományozó régóta hűséges betege a főorvos asszonynak, ezért is volt biztos benne, hogy a jelentős összeg jó helyre kerül.

Dr. Cseke István, dr. Korányi László és dr. Baranyai Ilona az adományozási ünnepségen. Fotó: Magasi

 Dr. Cseke István osztályvezető főorvos, a szemészeti alapítvány kuratóriumának elnöke elmondta, az alapítványi támogatásokat kézi műszerek, optikai eszközök, valamint nagyobb műszerek kiegészítő elemeinek beszerzésére fordítják. A mostani adománnyal hárommillió forintra nőtt a vagyonuk. Terveik szerint retinaműtétekhez használt speciális optikai műszert fognak beszerezni, valamint a szakrendelés számára a szem törőerejét és a szemnyomást mérő eszközök megvételét is tervezik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!