Sopron és környéke

2019.06.11. 09:00

Díjeső hullott a színházi évadzárón Sopronban

Jól teljesít a Soproni Petőfi Színház és ezt nem csak a számok bizonyítják. Sikerült megvalósítani azt az elvárást, hogy a színház éljen együtt a várossal - dicsért Fodor Tamás polgármester az évadzáró társulati ülésen.

kisalfold.hu

– A komédia évadában ennek a műfajnak a gazdagságát igyekeztünk bemutatni – fogalmazott Pataki András, a színházat működtető Pro Kultúra Sopron Nonprofit Kft. ügyvezetője évadértékelőjében. Az Egy éj Velencében című operettel kezdődött a tematikus évad és nagy sikert hozott az előadás. A stúdiószínpadon játszott Jelenetek egy házasságból című darab pedig több fesztiválmeghívást is kapott. A Rejtő, a megejtő kabarét szilveszterkor is műsorra tűzik. A Sopron Balett és St. Pölten-i Europaballett koprodukciója, A szving meg a tangó átütő sikert aratott. Az évadot a nagy sikerű Tied a világ! című zenés társasjáték zárta. A direktor kiemelte a bérletszünetben játszott, Aida című musicalt, amely színháztörténeti közönségsikert hozott, annyiszor ünnepelték felállva a nézők a stábot.

Együtt a díjazottakkal – Pataki András, Szabó Barbara Szofia, Papp Attila, Horváth Renáta és Demcsák Ottó. Fotó: Tóth Péter

Pataki András kitért arra is, hogy a teátrum évek óta jól működő színházi nevelési programjának köszönhetően meghívást kaptak a Minden gyermek juthasson el színházba! országos kezdeményezés Lázár Ervin-programjába. Az ügyvezető végül számokkal is alátámasztotta mindazt a munkát, amelyet az elmúlt hét évben elvégeztek a társulattal együtt. Míg 2013-ban, az indulásukkor 182 előadása és 38.500 nézője volt a teátrumnak, addig ma 513 előadást tartanak és tájelőadásokkal együtt 70 ezret meghaladó a nézőszámuk, ha a barlangszínházat is beleszámolják, akkor elérik a 90 ezret. Részletesen beszélt a színház többi gazdasági mutatójáról is, hangsúlyozva eredményeiket. A barlangszínház esetében negyven előadást vállaltak, ez teljesült, a tervezett bevétel 66 millió forint volt, ezt 103,5 millió forintra növelték. Ott idén 25 ezer nézőre számítanak, jövőre pedig 35–39 ezerre. 

 

Fodor Tamás polgármester is elismeréssel szólt a társulatról. – Azt az irányt, amit 2012-ben kijelöltek, végigvitte a társulat és ez jó. Jók a számok, mindamellett az értékközvetítés misszióját is teljesítették a művészek – mondta. Az évadzáró végén díjeső hullott. Az év táncosa címet idén Szabó Barbara Szofia érdemelte ki. Kiemelkedő teljesítményéért nívódíjat vehetett át Papp Attila. Másodszor adták át a Honda Kudo művészeti nívódíjakat, ebben a szezonban Papp Attila színművész és Horváth Renáta táncművész kapta meg az elismeréseket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!