Sopron és környéke

2019.07.02. 16:57

Cserediákokkal színesebb a világ

Idén nyáron tizennégy országból több mint száz cserediák érkezik hazánkba - közülük öten-hatan megyénkbe - a 2019/20-as tanévre. A nemzetközi cserediákprogram hazai felelősei fogadócsaládok jelentkezését várják.

Gosztonyi Miklós

Kópházán a háromgyermekes Borosné Gréczy Zsanett és férje, Kornél hét éve vesznek részt cserediákok fogadásában. A szülők annak idején egyetemistaként az USA-ban tapasztalták meg a vendégdiákok izgalmas életét. Így nem volt kérdéses, hogy idehaza aktívan közreműködjenek a külföldi fiatalok pártfogásában. Zsanett tavaly óta a cserediákprogram nemzetközi szervezetének (AFS) soproni körzetelnöke is egyben. Három gyermekük közül a legnagyobb, Ábel nemrég tért vissza Dél-Karolinából, ahol egy tanévet ült iskolapadban. A másik két testvér, Alíz és a legkisebb, Árpi egyelőre csak odahaza, s nem távoli országban élvezi a cserediákság előnyeit.

 Jó hangulatú társaságot alkotnak a japán, török és magyar fiatalok. Balról a fogadóanya, Zsanett, Ikebe Naho, Boros Árpi, nővére, Alíz, Koray Adigüzel és Boros Ábel. Fotó: Magasi

– Először 2012-ben fogadtunk tanulót Thaiföldről, azóta olasz, indiai, ausztrál, egyiptomi és török fiatalok találtak ideiglenes otthonra nálunk. Legutóbb egy japán kislánynak lehettünk „pótszülei". Valamennyien soproni középiskolában tanultak, s közülük többen magyarnyelv-vizsgát is tettek. A mi gyermekeinknek is hasznos az ittlétük, hiszen más nyelvvel, kultúrával, hagyományokkal ismerkedhetnek meg. Kitárul és színesebbé válik előttük a nagyvilág – említi a fogadóanya Zsanett.


A nemsokára Tokióba hazainduló Ikebe Naho mellett a török fiatalember, Koray Adigüzel is élvezi a Boros család vendégszeretetét. Az ifjú korábban már tartózkodott egy évet Zsanettéknél, és úgy megszerette őket, hogy karácsonykor, s most is, friss isztambuli érettségijével azonnal Kópházára utazott. A japán és a török fiatalok ittlétük során bejárták már egész Magyarországot. Szerintük a magyarok nagyon kedvesek, s a konyhájuk is ínycsiklandó. Jó hírét viszik hazánknak. Mindketten magyarnyelv-vizsgát is szereztek.


Zsanett-től megtudtuk, hogy a fogadócsaládok megszabhatják, mennyi időre – két hétre, három hónapra, fél évre vagy egész tanévre – vállalják a külföldi diák elhelyezését. Azok is bátran jelentkezhetnek, akik csak magyarul beszélnek, mert a fiatalok rendkívül tanulékonyak. Az önkéntes családok számára az AFS támogatást nyújt, amely fedezi a diák utazási költségeit, iskolai étkezését, biztosítását. Az érdeklődők részletes információt a www.afs.hu oldalon szerezhetnek. Az AFS július végéig várja a fogadócsaládok jelentkezését.

Címkék#Sopron

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!