Sopron és környéke

2016.05.13. 15:21

Bikini és Marge koncerttel várja a soproniakat a Soproni Sörfesztivál

Május 21-én, szombaton 17 órától ismét megrendezik a mára hagyománnyá vált Soproni Sörfesztivált a Fő téren.

kisalfold.hu

Az idei esemény egyben az első Magyar árpa útja - Soproni sör-rally befutó állomása lesz, amelyen összesen 9 újságírócsapat járja végig a sörkészítés útját a budapesti starttól a sörfőváros Sopronig.


A versenyzők érkezését és az ünnepélyes díjátadót köszöntő beszédek követik. Az eseményt Nagy István a Földművelésügyi Minisztérium miniszterhelyettese, Dr. Fodor Tamás, Sopron megyei jogú város polgármestere és José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária Zrt. vezérigazgatója nyitja meg.


A sörfesztivál keretében több koncert is szórakoztatja a soproniakat és a városba érkező vendégeket. A zenés mulatság este 6 órakor a Brass Line fúvószenekar fellépésével kezdődik, majd fellép Marge, az esemény pedig a Bikini együttes koncertjével zárul.


„A Soproni Sörfesztivál mára a város hagyományai közé emelkedett. Biztos vagyok benne, hogy a soproniakra és a városba érkező vendégekre ismét önfeledt szórakozás vár. Külön örülök, hogy idén első ízben megrendezzük a Magyar árpa útja - Soproni sör-rally-t, amellyel azt ünnepeljük, hogy Magyarország legnépszerűbb söre, a Soproni immár 100 százalékban Magyarországon termesztett árpából készül" – mondta el José Matthijsse, a HEINEKEN Hungária Zrt. vezérigazgatója.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!