Sopron és környéke

2019.07.10. 15:28

Azt hazudták, rezsicsökkentésből származó pénzt hoztak, aztán kifosztották a soproni időseket

Vádat emelt a Soproni Járási Ügyészség két férfi ellen, akik idős emberek pénzét szerezték meg. Egyikük 18 évet is kaphat.

kisalfold.hu

A 26 és 20 éves férfiak idén februárban egy 84 éves soproni hölgyhöz és 87 éves mozgásában korlátozott férjéhez jutottak be úgy, hogy arra hivatkoztak, rezsicsökkentésből származó pénzt hoztak. Ezt követően egyikőjük a konyhában arra kérte a sértettet, hogy regisztrálás érdekében hozzon egy 10 000 vagy 20 000 forintos bankjegyet. Mikor a sértett hölgy ennek eleget tett, a másik személy a szobából 380 000 forintot vett el a szekrényből.

 

A 26 éves férfi még januárban ismeretlenül maradt társával egy 86 éves soproni sértetthez és egy 82 éves mosonmagyaróvári sértetthez jutott be hasonló módon, és Sopronból 110 000 forintot, míg Mosonmagyaróvárról 199 000 forintot szerzett meg.

 

Februárban Szombathelyen is megjelent a trükkös csaló: a 26 éves férfi egyedül kéredzkedett be a 83 éves sértetthez nyugdíjkiegészítés kifizetésének ürügyével, majd arra kérte a sértettet, hogy megtakarított pénzét, a sorszámok ellenőrzése érdekében mutassa meg neki. A bankjegyek „vizsgálata" során arra hivatkozott, hogy át kell mennie a szomszédba és a sértett 200 000 forintjával távozott.

 

A 26 éves férfit három rendbeli bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntettével és egy rendbeli kifosztás bűntettével, míg 20 éves társát, mint bűnsegédet egy rendbeli bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntettével vádolja az ügyészség.

 

Különös visszaesőként a 26 éves elkövetővel szemben 18 év szabadságvesztés szabható ki. A társa által elkövetett cselekmény büntetési tétele két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés - tájékoztatott szerdán dr. Takács Péter főügyész.


Nyitóoldali képünk illusztráció. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!