Sopron és környéke

2015.08.11. 14:17

Aszfalt helyett apróra zúzott kő került az útra - fotó

Költséghatékonyságból aszfaltozás helyett apróra zúzott kő borítás került a Völcsej és Sopronhorpács közötti útra. Szavazás.

kisalfold.hu

  
A közelmúltban újították fel a Völcsej és Sopronhorpács közötti utat. Továbbá az utóbbi faluban átvezető szakasz egy részét. Pontosabban egy néhány méteres részt kivéve. Az éles kanyar biztonsági okokból kihagyták, így ott továbbra is a régi aszfalton haladhatnak a járművek.

Tény, hogy a két település összekötő alsóbb rendű út meglehetősen rossz állapotban volt. Így az ott lakók, valamint az arra közlekedők is örülhetnek a változásnak.

Egy rövid szakaszon megmaradt a régi burkolat. Az éles kanyart biztonsági okokból, csúszásveszély miatt hagyták ki.

Az autósk számára jó tanács, hogy a terítés utáni napokban, amikor még laza a burkolat érdemes különösen lassan haladni, mert könnyen felverődik a kő. S az kárt tesz a szélvédőben, karosszériában. Utólag pedig nehéz bizonyítani, hogy az adott szakaszon keletkezett a kár.

Aszfaltra nem jutott pénz Sopronhorpács és Völcsej között.

Aszfaltra nem jutott pénz Sopronhorpács és Völcsej között.

Úgy tudjuk, a közútnak az aszfaltozásra nem volt elegendő forrása, az úttal viszont "valamit kezdeni kellett". Így esett a választás az úgynevezett bitumen-emulziós felületi bevonat leterítésére.

Azaz apróra zúzott követ szórtak rá a bitumenre, a tömörítést pedig az elhaladó járművek kerekei végzik el. Ezen technológia előnye, hogy az emulzió befolyik a régi út repedéseibe. A víz oda már nem tud befolyni, a téli fagyok kevesebb kárt tehetnek a felületen, az út alapjában.

A szakértők szerint ezzel a technológiával 6-10 évvel kis kitolható a teljes felújítás. Hátránya pedig a már említett kőfelverődés. Egy szélvédő cseréje, pedig nem olcsó mulatság...

- A korábbi tervek alapján a mostani felújításnak lesz folytatása - értesült a kisalfold.hu.

A tervek szerint a település Zsira közötti szakaszon pályakorrekciót hajtanak végre. Azaz levágják, kiegyenesítik a mostani éles kanyarokat, és megerősítik a burkolatot. A helyiek bíznak benne, hogy ezen fejlesztés mihamarabb megvalósulhat.



A Fertő parton közlekedők számára már nem ismeretlen a zúzott kő felújítása technológia. Hidegség térségében még 2008 őszén dolgoztak így a közút szakemberei.

Ám valami hiba csúszhatott a rendszerbe, mert fél évre rá, már a kijavított út hibáit kellett kijavítani. A zúzalékszemcsék rövid idő alatt olyannyira lekoptak, hogy az úton már látszik a felezővonal, s szinte az egész szakasz foltos lett.

Úgy tudjuk, hasonló módos javították ki az utat Csapod, illetve Kisfalud térségében is. Önnek, mi a véleménye erről? Így meg! Levelét az [email protected] címre várjuk.


Akkor költői kérdésként tettük fel, miért éppen októberben kellett elvégeztetni ezt a munkát 3,4 millió forintért. Már a kezdet ekkor látni lehetett, ez a bevonat nem lesz tartós. Sőt, az út állapota rosszabb lett, mint eredetileg volt - írtuk meg.

Idén, a nyár elején pedig ismét megjelentek a munkagépek: ismét apró kő került az útra. Az úton rendszeresen közlekedő autóstól megtudtuk, most jobb lett a burkolat minősége. Eső esetén is kevésbé csúszik, mint korábban. Jó lenne, ha ez továbbra is így maradna...

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!