A ruhagyárból a kiállítótermekbe - a höveji csipkéhez blúzt álmodott

– Apám ragaszkodott hozzá, hogy ne folytassuk az ő orvosi pályáját, válasszunk inkább gyakorlatias szakmát. A bátyámat szakácsnak adta, engem meg szabni-varrni küldött. A budapesti ruhaipari technikumot kiváló eredménnyel végeztem el, így az iparművészeti főiskolán folytathattam. Nemrég kaptam meg az aranydiplomámat – mutatja soproni otthonában a díszes oklevelet Kosztkáné Vránich Rozália.

„Öltözködési tárgyak formatervező művésze" – áll az okiraton, ami tanúsítja az 1968-ban kiadott diplomát.

Nem sok ruha- és formatervező dolgozott akkoriban vidéken, így Vránich Rozália tehetsége minden bizonnyal jól jött az akkor ezerötszáz dolgozót foglalkoztató Soproni Ruhagyárnak. Harminc éven át ontotta itt a terveit a gyerekruháktól az otthonkáig, a kosztümöktől kezdve az alkalmi viseletekig.

A babák viseleteit történelmi hűséggel varrta meg Kosztkáné Vránich Rozália. Fotó: N. M.

– Nemcsak belföldi, hanem szovjet piacra is varrtunk, kétévente kellett bemutató kollekciót vinni Moszkvába, de hívtak nyugat-európai városokba is. Volt olyan ruhám, amiből százhúszezer darabot rendeltek – emlékszik vissza arra az időszakra a tervező, akinek portréja, rajzai és persze csinos darabjai rendszeresen megjelentek az időszak legendás havilapjában és évkönyvében, az Ez a Divatban.

Ruhatervei, rajzai számos kiállításon szerepeltek, s nyugdíjba vonulása után sem hagyott fel a tervezéssel. Megtalálják a feladatok, főleg, miután ő is keresi. Vásárolt például babákat, és megalkotta viselettörténeti sorozatát.

A reneszánsz, rokokó és más korok ruházatát történelmi hűséggel viselik a babák, amik szintén több tárlaton szerepeltek már. Hövej csipkevarrómesterei is megkeresték Vránich Rozáliát és együttműködésük a mai napig gyümölcsöző: a soproni tervező álmodja a csipkéket stólák, blúzok, ingek díszévé.