A gyilkos kór három hónap alatt ragadta el a fertőszéplaki édesapát - hat fiú maradt utána

– A férjem igen tevékeny ember volt, az a típus, aki mindig másokon segít, aki nem sajnál sem időt, sem munkát, ha jobbá tehet valamit. Ez a tulajdonsága jött vissza az emberek szeretetében, amikor meghalt. Ha nem így lett volna, nagy bajba kerülünk... – mondja a gyászruhát viselő özvegy. Szalai Mihályné szabadkozik, oly sok náluk nehezebb helyzetben lévő család van a világban, ő és a fiai legalább egészségesek és összetartanak. De elvesztették a férjet és apát, aki az egyetlen kereső volt a nagy családban, hiszen felesége számára a hat fiú, a háztartás és a háztáji ellátása jelentette a munkát, s bizony nem is keveset. 

A hat fiúból négy volt otthon, amikor meglátogattuk a fertőszéplaki otthont. Kicsik-nagyok szeretettel bújtak édesanyjuk mellé az asztalhoz...

– Májusban még egy rokoni lakodalomban voltunk, augusztusban pedig temettük. Ötvennyolc éves volt... Akkor kilátástalan volt a helyzetünk, még egy kereseti igazolást sem tudtam az iskoláknak adni... De mindenki oly kedves és segítőkész volt, mellénk álltak a bajban. Persze most sem könnyű, és nem is lesz az, de eddig sem az volt számunkra fontos, hogy valamiből sok legyen nekünk, hanem az, hogy együtt lehessünk – fogalmaz az asszony és büszkén mutatja fiait; a legidősebb, 25 éves Mihályt és a két-három évente érkező öccseit: Mátyást, Marcit, Mersét, Mórt és a legfiatalabb, 14 esztendős Miklóst. Ketten a műszaki egyetemen tanulnak, ketten licisták, Miklós is oda készül jövőre, édesanyjuk pedig huszonhat év otthoni helytállás után munkahelyet keres. Hiszen a fiúkat még sokáig segítenie, támogatnia kell. 

– Mindig nagy családra vágytunk a férjemmel, s az volt a legfontosabb, hogy a gyerekeinknek jó legyen. Ez így lesz ezután is – mondja az édesanya, s végre mosolyog, ahogy végignéz fiain...