Sopron és környéke

2016.09.16. 16:49

A duális hallgatók már az iskolapadból elkelnek

Jó állásuk is lesz, nemcsak diplomájuk.

kisalfold.hu

A NYME Savaria Egyetemi Központban rendezett ünnepélyes szerződésaláírási ceremónián a Harangozó Bertalan kormánymegbízott köszöntőjében a hallgatók bátorságát emelte ki, amiért olyan szakot választottak, amely megfelel a munkaerőpiaci igényeknek. Dr. Puskás Tivadar polgármester úgy fogalmazott: a szombathelyi duális gépészmérnökképzésben egy szükségszerű álom vált valóra, amely a város gazdasági megerősödését szolgálja. 


Prof. dr. [namelink name="Horváth Béla"], a Savaria Műszaki intézet igazgatója szakmai beszédében elmondta: az idén összesen felvett 57 fő gépészmérnök-hallgatóból 47-en vállalták, hogy duális formában folytatják tanulmányaikat. Többségüket – 44 főt – a duális gépészmérnök-képzést Szombathelyen elindító 6 vállalat foglalkoztatja majd, és 1-2 fő duális hallgatója lesz a rendszerhez később csatlakozott kisebb cégeknek.


-  Reményeink szerint a duális képzéseink kiteljesedésével csökkennek majd a vállalatok munkaerő-gondjai, nem lesz a térség fejlődésének gátja a műszaki értelmiség hiánya. Bízunk abban, hogy a duális gépészmérnök-hallgatók a diploma megszerzése után, lehetőség szerint az anyavállalatuknál, de mindenképpen a térségben folytatják majd gépészmérnöki tevékenységüket. Erre minden esély megvan, mivel a felvettek kétharmada Vas megyei.


A szombathelyi duális gépészmérnök-képzés országosan is unikális abban az értelemben, hogy határozott vállalati összefogásra épül. Ez azt jelenti, hogy a vállalati gyakorlatok körülbelül a fele egységes, a másik fele cégspecifikus gyakorlat. Az egységes gyakorlatokat minden hallgató ugyan annál a cégnél – aki erre legjobban felkészült – teljesíti, a cégspecifikusakat pedig ki-ki a saját anyacégénél. Így elérhető az, hogy minden területen a legkorszerűbb ismereteket adják át, illetve az adott hallgató rálátással bír a társvállalatok tevékenységére is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!