Sopron és környéke

2019.09.10. 12:59

A Borókában kézen fogva vezetnek

Hat éve hirdette meg Spendelné Somogyi Éva az első Boróka klubi találkozót. Senki nem ment el az összejövetelre. Szerencsére a szociális szakember nem adta fel, ma már alig győzi a jelentkezéseket. A heti három foglalkozás a közösségépítésről szól, ahol úgy segítik helyes irányba a szülőket, hogy észre sem veszik: kézen fogták őket.

Nagy Márta

Kicsi lányával szívesen járt közösségbe, zenés, bábos foglalkozásokra Spendelné Somogyi Éva. Amikor a szociális szakember a gyes után újra visszatért munkahelyére, a Család- és Gyermekjóléti Intézetbe, felvetette egy baba-mama klub létrehozásának az ötletét. Egy olyan közösséget képzelt el, ahol az új szerepükben bizonytalan anyukák és apukák gyerekeikkel együtt vehetnek részt foglalkozásokon, ahol megerősítik őket, tapasztalatot cserélhetnek, választ kaphatnak kérdéseikre, miközben jól is érzik magukat. Miután az intézmény támogatását is megszerezte, megszületett a Boróka Klub.

 

A foglalkozások alkalmat adnak a rendszeres tapasztalatcserére, miközben gyerek és szülő is jól érzi magát.

A foglalkozások alkalmat adnak a rendszeres tapasztalatcserére, miközben gyerek és szülő is jól érzi magát.


- Azt mondom mindig, amit szeretettel csinálsz, az élni kezd. Hát én nagyon lelkesen fogtam a szervezéshez, de az első klubfoglalkozásra még senki sem jött el. Csak lassan indult be az információáramlás, de aztán jó tapasztalataikat egyre lelkesebben adták tovább az első fecskék. Kezdetben kéthetente egy alkalommal tartottunk foglalkozást, közben pályáztunk is, és kiterjesztettük feladatainkat a városba költözők beilleszkedésének segítésére. A Lackner-iskola mellett, az úgynevezett jereváni kisházban rendezkedtünk be, és most már évek óta folyamatos és egyre bővülő a közösség – mesél a kezdetekről Spendelné Somogyi Éva.


A Borókában alapcél a ringatós, békés együttlét biztosítása, ahol a kisgyerek és a szülő együtt és külön-külön is kiszakadhat kicsit a napi taposómalomból és feltöltődhet. De hívnak előadókat is, nagyon jó kapcsolatot ápolnak a védőnőkkel és igyekeznek az aktuális problémákra segítő módon reagálni. Ami kívülről nézve csak két anyuka csacsogásának látszik, az az őket hallgató szakember számára a tennivaló, az út kijelölése. Úgy vezetik és segítik a Boróka tagjait, hogy azok észre sem veszik: kézen fogták őket és szerető türelemmel kísérik a helyes útra.

 

Spendelné Somogyi Éva szociális dúlaként segíti a klbutagokat a továbbfejlődés irányába. Fotó: Magasi

Spendelné Somogyi Éva szociális dúlaként segíti a klbutagokat a továbbfejlődés irányába. Fotó: Magasi


A kezdeti ritka foglalkozásokat az egyre növekvő érdeklődés miatt folyamatosan bővíteni kellett, így most már heti három alkalommal fogadják a tagokat, de lehet, már ennyi sem lesz elég.


- A Boróka arról is szól, hogy feltöltjük az érzelmi bögréket. Olyan, mint egy ősanyaklub, csakhogy nálunk nincs elvárás és pláne nincs megítélés. Kinyitunk egy színes kaput, amin át rengeteg irányba fejlődhetnek tovább tagjaink – foglalta össze a lényeget Spendelné Somogyi Éva.


képalá: Spendelné Somogyi Éva szociális dúlaként segíti a klubtagokat a továbbfejlődés irányába. Fotó: Magasi 2. A foglalkozások alkalmat adnak a rendszeres tapasztalatcserére, miközben gyerek és szülő is jól érzi magát. 09.06. 14:03

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!