93 évesen fogott a könyvíráshoz

Alighanem a Guinness-rekordok könyvébe is bekerülhetne dr. Barabits Elemérné: 93 évesen kezdett könyvírásba, s a fényképekkel gazdagon illusztrált „Emlékeim..." című családtörténeti munkát 97 éves korában kézbe is vehette. A száz példányban kinyomtatott, kemény fedeles, igényes kötetet a családtagoknak, rokonoknak, a család jó barátainak ajándékozta a háromgyermekes, ötunokás, három dédunokás tanárnő. 

 – A család a lényeg, a férj és a feleség egymás iránti elköteleződése. A mi esetünkben ez annyit jelentett, hogy 1939-ben egy balekbálon megismerkedtünk, s öt év múltán, amikor Elemér átvette erdőmérnöki diplomáját, össze is házasodtunk. 2003-ban bekövetkezett haláláig jóban-rosszban kitartottunk egymás mellett – ragyogott fel a szeme a páratlan szellemi frissességgel rendelkező, hófehér hajú Edit asszonynak. – S hogy mi volt az indíttatás a könyvírásra? Egy alkalommal Horváth Csabával, a könyvtárigazgatóval beszélgettem életünkről, s ő vetette fel: e gazdag élményvilágot könyvben kellene megörökítenem. Megfogadtam a tanácsát, s 2014-ben hozzáfogtam a megírásához. 

Dr. Barabits Elemérné: Örömömre szép visszajelzéseket kapott a könyvem, így most a folytatáson gondolkodom. Fotó: Magasi

Edit asszony fő témáját a növénynemesítőként külföldön komoly hírnevet szerzett, idehaza mégis mellőzésben részesített férje élettörténete jelentette. Méltán büszke lehetett rá, hiszen amerikai és nyugatnémet szakmai folyóiratok méltatták eredményeit, Németországban kertészeti tudományos társaság tagjává választották. Idehaza tudományos tevékenysége mégsem nyert hivatalos elismerést. A soproni egyetemen a botanikus kert vezetőjeként és gyakorlati oktatóként dolgozott, kényszernyugdíjazásáig. Hivatásával akkor sem hagyott fel, 1973-ban magán-díszfaiskolát alapított.

– Örült is, hogy végre a maga ura lehet. Itt azért meg kell jegyeznem, hogy a soproni Kitaibel-társaság a mai napig dicséretesen ápolja az emlékét. Nos, a könyvvel kapcsolatban először arra gondoltam, hogy a kéziratot majd lemásoltatom a családnak. Igen ám, de írás közben sorra kaptam az észrevételeket: ez sincs benne, az is hiányzik. Egyre csak sokasodtak az emlékezetes, érdekes kortörténeti epizódok – például, hogy fiatal házasként Monoron, Kossuth Lajos szülőházában laktunk egy ideig. Ma már szinte hihetetlen, de annak idején az első autónkat pályázat útján kaphattuk meg, s erkölcsi bizonyítvány is kellett hozzá. Gazdagodott a képanyag is. 

Végül négy év munkája 171 oldalas, igényes kiadású kötetté varázsolta az eredeti elgondolást. Edit asszony a kötettel kívánja megőrizni férje emlékét, életpályája sikereit.

– Az uram édesapja Miskolcon elismert városi főkertész volt, utcát is elneveztek róla. Férjem tőle örökölte a szakterület és a növénynemesítés iránti lelkesedését, elhivatottságát. Örömömre szép visszajelzéseket kapott a könyvem, így most a folytatáson gondolkodom. Bele is kezdtem három gyermekünk csínytevéseinek megörökítésébe.