Sopron és környéke

2017.12.07. 12:15

24 gyerekrajz díszíti Sopronban a Fő téri adventi naptárt - fotók

December 6-án a Liszt Központ Munkácsy termébe is ellátogatott a Mikulás, a gyerekeket mesebeli házában fogadta.

kisalfold.hu

Sopronban a Liszt Központban is járt a Mikulás


A kis látogatók közül rengetegen készültek verssel vagy énekkel a nagy találkozásra. A Mikulás háza előtt bizony hosszú sor állt, ezért előterében színezni valók, társasjátékok és játékos kis krampuszok segítették múlatni az időt.


Az Adventi rajzpályázat eredményhirdetésére is a Mikulás jelenlétében volt. A pályázatra érkezett műveket Szőcs Géza grafikusművész zsűrizte, az ő döntése alapján 24 rajz másolata bekerült a Fő téren látható nagy adventi naptár ablakaiba. A pályázó diákok munkáját oklevéllel köszönték meg a szervezők, a különdíjasok pedig egy soproni színező könyvet is kaptak.

Sopronban a Liszt Központban is járt a Mikulás

17 iskolából közel 370 munkát küldtek el a pályázatra, a rajzokból december 10-ig látható kiállítás a Munkácsy teremben, ami 14 és 18 óra között szabadon látogatható.

A 2017-es soproni adventi naptár rajzainak alkotói

Földesi Luca - Fertőrákosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 3. osztály

Szikszai Réka - Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, 5. osztály

Kovács Kamilla - Szent Orsolya Római Katolikus, Gimnázium, Általános Iskola, 1. osztály

Pécsi Lilla - Szent Orsolya Római Katolikus, Gimnázium, Általános Iskola. 8. osztály

Juhász Vivien - Fertőrákosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 4. osztály

László Szilvia - Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola, 3. osztály

Gősi Lara - Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 6. osztály

Babos Vivien - Ágfalvi Váci Mihály Általános Iskola, 2. osztály

Kovács Bálint -Sopronhorpácsi Általános Iskola, 6. osztály

Tóth Nikoletta - Fertőrákosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 2. osztály

Szabó Réka - Sopronkövesdi Általános Iskola, 4. osztály

Csiszár Szeréna - Fertőrákosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 3. osztály

Markovits Imola Viktória - Fertőrákosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 2. osztály

Kaposi Hanna - Gárdonyi Géza Általános Iskola, 3. osztály

Rosta Adél - Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 5. osztály

Kollár Emma - Szent Orsolya Római Katolikus, Gimnázium, Általános Iskola, 7. osztály

Szabó Réka - Fertőrákosi Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 8. osztály

Árvai Borka Sára - Gárdonyi Géza Általános Iskola, 3. osztály

Nyerges Milán - Hunyadi János Evangélikus Óvoda és Általános Iskola, 6. osztály

Bialous Nelli - Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola, 4. osztály

Horváth Csenge Terézia - Deák Téri Általános Iskola, 3. osztály

Horváth Donát Endre - Szent Orsolya Római Katolikus, Gimnázium, Általános Iskola, 2. osztály

Szolnoki Dávid - Kozmutza Flóra EGyMI, Általános Iskola, 9. osztály

Aszódi Kinga - Szent Orsolya Római Katolikus, Gimnázium, Általános Iskola, 2. osztály

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!