Sopron és környéke

2019.06.16. 17:46

Tetőtől talpig megújult a rendelő Nyárligeten - Fotók

Az átalakítás során külön helyiséget kapott a védőnői szolgálat.

Falunap keretében avatták fel a megújult orvosi rendelőt a kétszázharminc lelket számláló Nyárligeten.


A nyárligeti falunapon köszöntötték a tavaly született nyárligetieket is a hétvégén. A Sarródi Árvalányhaj Nyugdíjas Egyesület folklór műsora után virágcsokrot és ajándékot vehetett át Fejes Liliana és Gréger Noel Attila édesanyja Papp Gyula polgármestertől, valamint Barcza Attila országgyűlési képviselőtől. A falunapi vigasság ugyanakkor alkalmat adott más közösségi esemény megünneplésére is: átadták a kívül-belül megszépült orvosi és védőnői rendelő épületét.

 

Tetőtől talpig megújult a rendelő Nyárligeten


– Sarród három településrészből áll, Sarródból, Fertőújlakból és Nyárligetből. Nagy öröm a faluvezetés, egyszersmind a nyárligetiek számára, hogy 25 millió forintos kormányzati támogatásból és 6,5 millió forint önerőből teljes egészében korszerűsíthettük a száznyolc négyzetméteres egészségügyi intézményt – közölte Papp Gyula polgármester.


– Ennek során kicseréltük a tetőzetet, a nyílászárókat. Az épületet akadálymentesítettük, s homlokzati, tető és aljzati szigeteléssel, továbbá elektromos padlófűtéssel láttuk el. A belső átalakítási munkák révén pedig külön orvosi, valamint külön védőnői rendelő és váró áll a páciensek részére. Új bútorzat és eszközök beszerzése is a célfeladatok között volt.


– Az elmúlt másfél évben több mint kétszázmillió forint kormánytámogatásból fejlődhetett-fejlődhet Sarród mindhárom településrésze – összegzett Barcza Attila, aki szerint baráti kapcsolatok és lelkes civil egyesületek nélkül szegényebbek lennének a települések. Sarródon, Fertőújlakon és Nyárligeten dicséretes a civil aktivitás, a lokálpatriotizmus.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!