Sopron és környéke

2019.01.10. 13:28

classic.Esterházy koncertsorozat Kismartonban

Január 19-én, 19.30 órakor kezdődik az idei classic.Esterházy koncertsorozat a kismartoni Esterházy-kastélyban. Az idei év hangsúlyosan a nagy mesterre, Haydnra való emlékezés jegyében telik.

kisalfold.hu

„És lőn világosság!" Amit ma ősrobbanásnak hívunk, azt Joseph Haydn lenyűgöző módon komponálta meg a zene nyelvén. Hangrobbanásként, amely nagyobb annál, hogy értelmünkkel felérjük – s amely a darab elején a káosz ijesztő, sötét hangköddel való megrajzolása után egy tiszta C-dúr fortissimo-val az elképzelhetetlent, az Istenit varázsolja zenévé.



A szezon nem is indulhatna mással, mint Haydn A Teremtés című oratóriumával, hogy a sötét, téli időben sugárzó világosság töltse be az Esterházy-kastély pompás Haydn Termét, s felmelegítse lelket. Olyan fiatal tehetségek interpretálásában, mint például Anna Lucia Richter, akit a júniusi bécsi fellépése után a Wiener Zeitung így jellemzett: „ Az est igazi felfedezettje. Az ég áldása van rajta – abszolút, tiszta, elegáns szoprán." Richter együtt lép színpadra Rudolf Rosennel (bariton), az elismert tenorral Werner Güra-val, a kitűnő Arnold Schoenberg Kórussal és természetesen a Nicolas Altstaedt irányítása alatt álló Haydn Filharmóniával.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!