Sopron és környéke

2019.01.04. 08:00

Apuka zenés költeményt írt a lányának Sopronban, művészek segítettek neki a kivitelezésben

A hagyományos játékok mellett egy sajátos ajándék is várta Wölfinger Csepkét a karácsonyfa alatt. Édesapja egy fülbemászó és ismert sláger dallamára saját szöveget írt a lányának, a kivitelezésben művészek is a segítségére voltak. A végeredmény a ˝Szívbe bújt dal˝, amit nem lehet meghatottság nélkül hallgatni...

Nagy Márta

Wölfinger Béla saját elmondása szerint nem kimondottan szentimentális típus. Hát ezt nehéz elhinnie annak, aki már meghallgatta és megnézte a közösségi megosztóoldalakra is felkerült dalt, aminek szövegét az apuka írta. A „Szívbe bújt dal" az ötéves Csepkének szól, a kislánynak, aki tökéletesen meghódította az apai férfiszívet...


– Magam sem gondoltam volna, hogy egy csöpp lány milyen mély érzéseket hoz ki belőlem. Az ünnepek közeledtével ez odáig fokozódott, hogy gondoltam egyet és az egyik kedvenc dalom dallamára írtam Csepkének egy amolyan zenei útravalót – meséli az édesapa. Az ötlet még nyáron született meg a fejében; ott ült a Balaton partján, nézte a játszó gyermekét, miközben hallgatta John Legend All of me című számát.

– Persze azóta hónapok teltek el, de az ötlet nem hagyott nyugodni. A szöveg végül is megszületett egy tvége alatt, de énekesek nélkül ez csak vers maradt volna. A szerencsének és pár önzetlen embernek hála végül minden a helyére került, még ha az utolsó pillanatban is – magyarázza a büszke apuka.

A Wölfinger házaspár és szemük fénye, Csepke.

A Wölfinger házaspár és szemük fénye, Csepke.

Vida-Veres Imola zenepedagógus volt az egyik kulcsfigura, aki meghallva az ötletet,kétgyermekes anyukaként rögtön örömmel igent mondott a kérésre. A Local Vintage Company és sok más formáció énekesnője hozta Papp Attila színművészt, s a két előadó az év végi feszített munkatempó mellett, két fellépés között fel is énekelte a dalt. A hangfelvételről és keverésről pedig Németh Gábor gondoskodott, aki már szintén két évtizede részese Sopron zenei életének különböző formációkban. 

Vida-Veres Imola és Papp Attila a tehetségüket adták a vallomáshoz.

Vida-Veres Imola és Papp Attila a tehetségüket adták a vallomáshoz.

– Nagyon hálás vagyok nekik, mert a tehetségüket és az idejüket is adták ehhez a dalhoz. Imola szárnyai alá vette a projektet, mindent megszervezett, férje és gyermekei is türelemmel támogatták, hogy a lakásuk ideiglenesen stúdióvá alakulhasson. Papp Attila ezer dolga, próbái és fellépései között is szánt időt arra, hogy úgy szóljon a dal, ahogy én azt megálmodtam. Németh Gábor pedig a rendelkezésre álló technikával kihozta a maximumot a felvételből és még a szenteste előtti éjszakán is azon dolgozott, hogy a fa alá kerülhessen a meglepetés.


S hogy sikerült-e örömet szerezni a dallal? Az ötéves Csepke nevetve nézte a fotóiból összeállított videómontázst, anyukája és nagymamái pedig csillogó szemekkel hallgattáa megható dalt; egy édesapa vallomását. Nekik szükségük volt a zsebkendőkre...


– Csepke kicsi még ahhoz, hogy ezt igazán értékelje, de bízom benne, emlékezetes ajándék ez a számára. Úgy gondolom, ez a dal minden kisgyermekes szülőnek a szívéből szólhat, ezért sem maradt csak a mi falaink között – mondja az apuka.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!