Sopron és környéke

2018.12.10. 08:00

Testvérre vágyott a soproni kiskamasz, túl jól imádkozott

A harmincnégy négyzetméteres lakásban egyelőre ketten élnek, anya és lánya, ám már most mozdulni sem lehet a kiságyaktól. Három pocaklakó készülődik a világra, óriási kihívások elé állítva az anyukát.

Munkatársunktól

Huszonöt hetes terhes Hutkai Melinda, három babát vár. Pocakjában két kislány és egy kisfiú növekszik, jöttüket az anyukán kívül főleg tizenegy éves nővérük várja. 


Az apró soproni lakásban már most minden a jövevényeknek van alárendelve; a nagyobb bútorok a fal mellé tolva, a kiságyak a szoba közepén. Nagy az izgalom, ugyanakkor nagy az aggodalom is...


 – Nem vagyunk együtt a gyerekek apjával, nem is Sopronban él, sajnos nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy azt reméltük. Képesnek tartom magam az előttem álló nagy feladatra, de azt is tudom, nagyon nehéz lesz egyedül – mondja az édesanya, Hutkai Melinda. A fiatal nő próbál mindent elintézni, míg állapota engedi, igyekszik felkészülni a babák érkezésére. Helyzete ugyanakkor több okból is rendkívüli. Vállalkozóként dolgozott, most táppénzen van. De van lakása, még ha pici is, autója, igaz, csak négyszemélyes. 


Vannak testvérei és segítenek a szülei is, akik ugyan még aktívan dolgoznak, tehát nem lehetnek mindig mellette.

 

Nagy a készülődés és azért az aggodalom is Melindáéknál. Aprócska lakásba érkezik a három jövevény...

Nagy a készülődés és azért az aggodalom is Melindáéknál. Aprócska lakásba érkezik a három jövevény...


– Négyen vagyunk testvérek, az én három babámmal együtt a szüleimnek már nyolc unokájuk lesz. Nem várhatom el tőlük, hogy csak engem segítsenek, ráadásul sokat dolgoznak is. Az elmúlt években én is csak az üzletekkel törődtem, most érzem csak, hogy nem alakult ki szoros baráti köröm. Az az igazság, mostanra szembesültem azzal, nem lesz állandó segítségem. A híradókban, újságokban mindig azt olvastam, hogy a hármas ikrek családját a települések gondozóval segítették. Hát Sopronban nincs ilyen, úgyhogy egyedül, illetve a család segítségével kell majd ellátnom a babákat. Próbálok felkészülni, még a tévében is ikres dokumentumfilmeket nézek. De most hátrány, hogy nem vagyok hátrányos helyzetű – mondja már most is jókora pocakját fogva Hutkai Melinda.


Igyekszik felkészülni a rá váró megpróbáltatásokra, mert lesznek, abban biztos lehet. Egyetlen kisbaba is huszonnégy órás ellátást igényel, nemhogy három! S neki hármat kell majd etetnie, tisztában tartania, orvoshoz vinnie... S mindenből három kell majd. Most a speciális babakocsi és a koraszülötteknek nagyon fontos légzésfigyelők beszerzése állítja nagy feladat elé, próbál kéz alatt szerezni mindent. Legnagyobb segítsége tizenegy éves lánya, aki alig várja, hogy megszülessenek kistestvérei. 


– Esténként sokat imádkoztam, hogy legyen kistestvérem. Most hármat is kapok – mondja anyukáját átölelve, nevetve. 


Melinda pedig azért fohászkodik, hogy bírja még sokáig, s egészségesek legyenek a gyermekei. 

A többit valahogy megoldja – bizakodik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a kisalfold.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!